Origo
| 2022. 04. 23. – 17:00 | Világ |
A húsvét a keresztények legnagyobb ünnepe, így nem véletlen, hogy mind a húsvétnak, mind az azt megelőző heteknek vannak különböző, ételekhez kötődő hagyományai. Címlapképünk illusztráció. Fotó: Internet

Hirdetés

A húsvét a keresztények legnagyobb ünnepe, így nem véletlen, hogy mind a húsvétnak, mind az azt megelőző heteknek vannak különböző, ételekhez kötődő hagyományai. A nagyböjt hagyományosan az étkezés, különösen a hús és a tejtermékek lemondásáról szóló időszak, ám maga a húsvét ezzel szemben igazi nagybetűs ünnep - írja az Origo.

Már a rózsák háborújában is megjelenhetett

Minden kultúrának megvannak a saját hagyományai a húsvét ünneplésére, de léteznek olyan egyetemes húsvéti szokások, amelyek szinte az összes keresztény kultúrkörben megjelennek. Ha például a magyar és az angol szokások közti hasonlóságokat keressük, akkor első helyen a húsvéti nyuszit és a festett tojásokat kellene kiemelni. Az angoloknak van azonban egy olyan sajátos húsvéti ételük, amit mi nem igazán ismerünk.

Ez az úgynevezett simnel torta, ami az angolszász kultúrkörben hagyományos húsvéti édesség, egy különös, kétrétegű gyümölcstorta mandulával és marcipánnal. 

Az eredetét senki sem ismeri, ezért néhány érdekes legenda fűződik a híres húsvéti desszerthez. Itt van például egy tízéves legény a középkori Anglia egyik leghíresebb, több mint három évtizeden át tartó dinasztikus összecsapás-sorozatának időszakából. A mítosz szerint Lambert Simnelt a Lancasterek és a Yorkok vetélkedésének, a rózsák háborújának a kellős közepén szánta királynak az egyik lázadó csoport, akik úgy gondolták, hogy az ifjú feltűnően hasonlít Warwick 17. grófjához. 

VII. Henrik király, mint az egyik lehetséges trónaspiráns riválisát, a börtönbe záratta Simnelt, aki a Towerben raboskodott. Az összeesküvők azonban csellel kiszöktették a börtönből az ifjút, így a tízéves Lambert Simnelt 1487-ben nem hivatalosan királlyá koronázták Dublinban.

A cselre azonban fény derült, a kis Lambert pedig a konyhára került segédnek, ahol megalkotta a tortát. 

A süteményhez kapcsolódó romantikus történet azonban valószínűleg csak legenda, mert a simnel tortát már egy 1226-os forrás is megemlítette. A simnel szó ugyanis a latin simila, magyarul finomliszt szóból eredeztethető.

A simnel nemcsak tortát, hanem egy nagyon jó minőségű búzakenyeret is jelentett, amelyet szerte a középkori Európában ismertek. 

A bárány húsvéti hagyományát először a szerzetesek honosították meg

A simnel, a díszített tojás és a báránysült mint hagyományos húsvéti étel különböző változatai mind megtalálhatók a középkori európai gasztronómiai kultúrában. Érdekes kérdés, hogy vajon a forró, a tetején kereszttel díszített zsemle is ugyanebből az időszakból származik-e? Néhányan úgy vélik, hogy a roppanós péksütemény az úgynevezett St. Albans zsemléből származik.

A zsemle eredeti receptjét valószínűleg Thomas Rockcliffe, a város székesegyházának 14. századi szerzetese dolgozta ki, aki 1381-től nagypénteken mindig ezt osztotta a helyi szegényeknek. 

A húsvéti báránnyal kapcsolatos hagyomány viszont már egy másik országból származik. A történelmi dokumentumok szerint először az észak-olaszországi bobbiói kolostorban élő szerzetesek - amelyet Szent Kolumbán ír szerzetes alapított -, ettek először "áldott bárányt" húsvéti lakomaként a hetedik században. 

A katolikus egyházban azonban csak két évszázaddal később fogadták el szélesebb körben a húsvéti báránysültet mint ünnepi ételt.

Gyakran került hering és tőkehal is a húsvéti asztalokra

A nagyböjt idején a középkori társadalom az egyház által meghatározott táplálkozási szabályokat követte. Ez bizonyos napokon, például pénteken és a nagyobb egyházi ünnepek előtti időszakban a hústól való tartózkodást jelentette.

A hal ezért is számított különösen fontosnak a nagyböjti étrendben, legalábbis azok számára, akik megengedhették ezt maguknak. 

Fontos böjti éteknek számítottak a szárított és sózott tengeri halak: leginkább hering és tőkehal került a húsvéti asztalokra. Csak a gazdagabbak engedhették meg maguknak az édesvízi halakat, köztük a pisztrángot, a csukát és bizonyos esetekben a tokhalat. A halak a szentekről szóló történetekben is gyakran szerepet kapnak, mint például a nagy hatású teológus és filozófus, a „skolasztika atyjaként" is tisztelt Canterburyi Szent Anzelm (1033-1109), vagy a 12. század egyik szellemi vezéregyéniségeként emlegetett Clairvaux-i Szent Bernát (1091-1153) legendájában.

Húsvéti tojás egy kicsit másként

A középkorban nagyböjt idején a tejtermékek fogyasztása is tiltott volt. A böjti időszak „gasztronómiai" kezdetét a húshagyó kedd jelentette - amit Angliában manapság inkább Palacsinta-napként emlegetnek-, és amikor a hívők elhasználták a tojás- és állati zsírkészleteiket. Kevésbé ismert volt a „Hús hétfő", ami arra adott alkalmat, hogy az ünnepre készülők tartósított húsokat, például szeletekre vágott szalonnát egyenek.

És bár a böjt idején nem volt megengedett a tojás fogyasztása, a leleményes középkori szakácsok számos cukrászati alternatívát készítettek. A British Library őriz például egy lenyűgöző receptet, aminek a címe a „Tojás a nagyböjtben", és ami körülbelül 1430-ban keletkezett:

„Vegye ki a tojásokat, és fújja ki a belsejét a másik végén. Ezután mossa le a héjat meleg vízben; vegyen jó mandulatejet és tegye a tűzre, tegyen rá egy szép ruhát, öntse rá a tejet, és engedje át rajta. Ezután szedjük a maradékot a ruhára, és szedjük össze egy edényben, adjunk hozzá elegendő cukrot. Utána a felét szedjük és kevés sáfránnyal színezzük, és őrölt fahéjat is adunk hozzá. Ezután vegyünk a „fehér"-ből (a színtelen keverékből) és tegyük a héj alsó végébe, majd a közepébe tegyük a „sárgáját" (a színes keveréket), és töltsük fel a héjat (a maradék) fehérrel; de ne túlságosan tele. Ezután tegye a tűzre, süsse meg, és tálalja."

Mértékletesség után végre lakoma

Húsvét napja a negyvennapos mértékletesség és visszafogottság végét jelentette, vagyis azt a pillanatot, amikor újra lehetett húst és tejtermékeket fogyasztani. Erre jó példa az az 1290-ből ismert eset, amikor a herefordi püspök, Richard Swinfield a húsvétot ünnepelte a colwalli kastélyában.

A leltár a lovaknak szánt széna mennyiségét is rögzíti, így legalább 70 vendéggel számoltak a húsvéti lakomán. Számszerűsíthetetlen mennyiségű kenyeret és sört, valamint közel 250 liter bort is tartalmaz a püspöki lakoma leltára. Két és fél „tetem" sós marhahúst, egy tábla szalonnát, két vaddisznót, egy élő ökröt, két friss marhát, öt sertést, hat borjút, huszonhét bárányt, 148 galambot, három kövér szarvast, tejet, sajtot, lisztet, három véka sót és 4000 tojást is feljegyeztek a precíz 13. századi konyhai kimutatásban.

Csokitojásoknak még értelemszerűen nem, de a díszített tojásoknak fontos szerepük volt a középkori húsvétokban.

Egy nagyon korai példa a heves vérmérsékletéről híres angliai I. Eduárd angol királytól származik, aki a 13. századi udvari beszámoló szerint mintegy 18 pennyt költött 450 darab aranylevéllel díszített vagy festett tojásra. Ez az 1290-es év húsvétján történt, amikor is ezeket a tojásokat a királyi háznak ajánlották fel. Húsvéti nyuszi azonban bizonyosan nem volt még akkoriban.

Hirdetés

Forrás