Kárpátinfo hetilap


Megosztás

Miközben a gyümölcsfák egy része, élükön a kajszival, tartotta magát a szokásos virágzási menetrendhez, aközben a szőlőről mindezidáig elmondható, hogy lassan, nehezen mozdul.

Most, április vége felé például a Tramini tőkéken a rügyek alig pattannak, igaz, akad olyan korai csemegeszőlő fajta, amelyiken már 2-3 cm-es hajtásokat is láthatunk. Az általunk megkérdezett szőlősgazdák többsége úgy véli, hogy kedvenc növényük önmagához képest mintegy másfél-kéthetes lemaradásban van.

Mi következik ebből? A legkézenfekvőbb feltevés: ha borul a papírforma, akkor késik a szüret. Ez pedig a csemegeszőlő esetében jelenthet bevételkiesést. Ugyanis a korai fajták általában 25-20 %-kal magasabb áron kerülnek értékesítésre.

– Sokéves tapasztalat bizonyítja, hogy a természet általában bepótolja az ilyen nagyságú lemaradást – állítja határozottan Varga István benei szőlész-borász. – Tavaly szintén hideg márciussal és áprilissal kellett szembesülnünk, és ennek következtében szintén nehezen indult a vegetáció. Ám a nyár, különösen annak második fele olyan jól sikeredett, hogy akkorra minden visszazökkent a régi kerékvágásba. Egyébként velem együtt sorstársaim közül is többen vélekednek úgy, hogy az enyhe teleknek köszönhetően az utóbbi 12-15 évben gyorsult fel a tempó, indult be igen korán a vegetáció. Most csupán az történt, hogy visszaállt a korábbi menetrend. Gondoljunk bele, nagyszüleink idején a borszőlők szürete általában október második felében kezdődött el. Jól tudjuk, az az időszak sohasem tér már vissza, hisz ma már túlnyomórészt nem azokat a fajtákat termesztjük, mint ők. Még egyszer mondom, örüljünk annak, hogy idén a fakadás kitolódott, hisz nemegyszer előfordult már, hogy a május elején jelentkező fagyok 8-10 cm-es hajtásokat vittek el.

– A késői kitavaszodás változtat-e valamit is a permetezési menetrenden?

– Igazából nem. Abban joggal reménykedhetünk, hogy a kemény mínuszok – nálunk februárban mínusz 16 fokot is mértek – valamelyest gyérítették a kártevők és a kórokozók áttelelő egyedeit. Aki úgy gondolta, hogy feltétlenül beiktatja a lemosó permetezést, az már rég túl van ezen. Most arra készülünk, hogy ha a szőlő hajtásai elérik a 6-8 leveles állapotot, akkor kéntartalmú készítmény kipermetezésével megpróbáljuk megakadályozni a szőlőlisztharmat gombáinak az elszaporodását. Ne feledjük, a szőlő legveszélyesebb kórokozója minden esztendőben feladja a leckét a gazdáknak, így a figyelmünk nem lankadhat.

– A háborús helyzet mennyire nehezíti meg a növényvédő szerek beszerzését?

– Meglátásom szerint korábban a világjárvány miatt részlegesen lezárt határok idején sokkal nehezebben tudtunk hozzájutni a szükséges vegyszerekhez. Más kérdés, hogy Magyarországon és Európában mindenütt jelentősen emelkedett ezen készítmények ára, átlagosan mintegy 30 százalékkal. Osztom azok véleményét, akik azt mondják, hogy igyekezzünk az anyaországból beszerezni a vegyszereket, mivel nálunk már a Covid és a háború előtti időkben is hamisítványok árasztották el a piacot.

– Milyen hangulatban kezdik az idényt Kárpátalja szőlőtermesztői?

– Nyilvánvaló, hogy a csemegeszőlő-termesztők másfajta elképzelésekkel indították a szezont, mint azok, akik alapvetően borszőlő fajtákkal foglalkoznak. Tavaly már úgy tűnt, hogy a csemegeszőlő terén a megyében túlkínálat mutatkozik, ám a háború most mindent felülír. Ugyanis komoly összecsapások történnek az ország déli részén, ott, ahol Ukrajna szőlőültetvényeinek jelentős része található. És nem kell ahhoz tankoknak taposniuk a szőlőtáblákat, hogy a szőlőtermesztéssel foglalkozó ottani gazdaságok elhalasszák az aktuális teendők elvégzését. Ami nem csupán jelentős élőmunkaerő mozgósítását feltételezi, hanem más komoly befektetésekkel is együtt jár. De jól tudjuk, hogy a bizonytalanra senki sem szeret építeni. Így joggal remélhetjük, hogy a megyében megtermelt csemegeszőlő gazdára talál, és a borászoknak sem kell elcsüggedniük, hisz a fegyveres konfliktus kirobbanása óta eltelt időszak azt mutatja, hogy a csomagküldő szolgálatok révén tovább zajlik a kárpátaljai borok értékesítése. Egyértelmű, hogy a forgalomban jelentős a visszaesés, ám egyúttal reménykeltő, hogy az igencsak nehezített körülmények ellenére a kárpátaljai termelők és az ország különböző részein élő fogyasztók közötti kapcsolat tovább él.

Kovács Elemér

Galéria

Galéria

Galéria

Galéria