MTI

Megosztás


A strasbourgi székhelyű Európa Tanács főtitkára, Marija Pejcinovic Buric kedden a testület parlamenti közgyűlésében bejelentette, hogy a szervezet hamarosan cselekvési tervet fog előterjeszteni Ukrajna megsegítésére.

"Mindent meg kell tennünk az ország támogatásáért" - mondta a főtitkár, aki egyben szolidaritását fejezte ki az ukrán néppel, írja az MTI.

Buric elmondta, hogy amint hivatalos meghívást kap, Kijevbe utazik,

hogy felmérje az ország rövid és hosszú távú szükségleteit.

Hangsúlyozta továbbá, hogy az ET együttműködött az ukrán főügyésszel egy szakértői csoport létrehozásában, amely az emberi jogok kirívó megsértését hivatott kivizsgálni az ország területén. Hozzátette, hogy az Európa Tanács bankja ötmillió eurót biztosított Ukrajnának a menekültválság kezelésére.

A főtitkár a közgyűlés tagjainak kérdéseire válaszolva elmondta: aggódik a hivatalosan Moldovához tartozó, szakadár Dnyeszter-mellék biztonsági helyzete miatt, és felszólított minden tagországot, hogy tartsa tiszteletben Moldova státusát és területi integritását. Hozzátette, hogy az Európa Tanács segíteni fogja az országot az Ukrajnából érkező hatalmas menekültáradat kezelésében.

Dunja Mijatovic, az Európa Tanács emberi jogi biztosa a közgyűlésen arról számolt be, hogy 2021-ben folytatódtak az emberi jogok védelmét aláásó tendenciák. "Ezek a tendenciák nem újak. Különösen riasztó azonban hogy visszalépések következtek be számos emberi jog területén, és növekedett a jogállamiság széles körű aláásása" - jelentette ki.

Hivatalának a tavalyi évet lefedő jelentésére hivatkozva elmondta:

2021-ben nem javult a média szabadsága, az újságírók biztonsága, a migránsok, az LMBTI személyek, a fogyatékossággal élők, védelme.

Mijatovic reményét fejezte ki továbbá, hogy az ET-tagállamai támogatni fogják az ukrán igazságügyi rendszert, valamint a Nemzetközi Büntetőbíróságot, hogy azok igazságot szolgáltathassanak és jóvátételt nyújthassanak az áldozatok az ukrajnai háború áldozatainak.



Forrás

MTI