Kultúra | 2022. 05. 21. – 12:55 |
Petrás Viktória a Beregszászi Kossuth Lajos Líceum angolnyelvtanáraként fontosnak tartja, hogy a tananyagok megismertetése mellett egy kis könnyedséget, vidámságot is belecsempésszen az óráiba.

Hirdetés

Ahány nyelvet beszélsz, annyi embert érsz – tartja mondás. S tényleg, minél több idegen nyelvet bírunk, annál könnyedebben tudunk kommunikálni a világ bármely táján élőkkel. Így van ezzel Petrás Viktória is, aki a Beregszászi Kossuth Lajos Líceum angolnyelvtanáraként fontosnak tartja, hogy a tananyagok megismertetése mellett egy kis könnyedséget, vidámságot is belecsempésszen az óráiba. Ismerjük meg őt!

– Meséljen magáról.

– Nagybégányban születtem, iskolai tanulmányaimat is ott kezdtem. Iskolás éveimben a történelem volt az egyik kedvenc tantárgyam – hatással voltak erre dédszüleim és nagyszüleim, akik testközelből élték át a múlt nehézségeit, a trianoni szerződés következményeit, a háborúkat, amikről sokat meséltek. Épp ezért éreztem úgy, hogy minél inkább meg kell ismernem a történelmünket. Emellett az irodalom is közel állt hozzám, édesanyám nagyon szépen szavalt. Majd, amikor ötödik osztály után elkerültem a Beregszászi 4. Számú Kossuth Lajos Középiskolába, olyan angoltanárom akadt, aki vidáman, könnyedén tartotta az órákat, így megszerettette velem ezt a nyelvet. Érettségi után aztán felvételiztem a Nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola angol-történelem szakára, melyet akkor kihelyezett képzésként a beregszászi főiskolán tanulhattunk.

– Ma pedig már almamáterében oktat.

– A tanári pálya soha nem szerepelt a terveim között, még főiskolás koromban sem. Tovább szerettem volna képezni magam, de családi okok miatt ez nehézségekbe ütközött. Azonban, amikor diploma előtt álltam, felajánlottak egy megüresedett angolnyelvtanári állást az iskolában. Erre én igent mondtam, s immár több mint húsz éve tanítok itt. Nagy megtiszteltetés, hogy azokkal dolgozhatom együtt, akik egykor engem is tanítottak.

– Milyen tapasztalatokkal gazdagodott?

– Mint említettem, nem készültem tanárnak, azonban az évek során nagyon megszerettem ezt a hivatást, a gyermekekkel való munkát. Azt tapasztaltam, hogy a diákokat csak úgy lehet ösztönözni, ha nem csak a tanárt látják bennünk, hanem a barátot, a partnert is. Meg kell értetnünk velük, hogy nem baj, ha hibáznak – tanuljanak, fejlődjenek belőle. Elmondom nekik, hogy én is sokat hibáztam az angol kiejtésben, amikor tanultam, de nem kell félni, bátran meg kell szólalni az adott nyelven. Ennek gyakorlása céljából a szünetekben például story time van – ilyenkor elmesélhetik problémájukat vagy örömüket, s ezt angolul teszik. Így is fejlődik a beszédkészségük.

– Említette, hogy pályaválasztására hatással volt az angoltanára. Hasonló szemléletet követ ön is?

– Igyekszem én is vidámságot, könnyedséget vinni az óráimba, hogy ezáltal felszabadultabbak legyenek a gyerekek. Mint említettem, fontos, hogy merjenek megszólalni, ezt csak úgy lehet elérni, ha nem érzik magukat feszélyezve. Mi, felnőttek sem merünk gyakran megszólalni egy idegen nyelven, mert félünk, hogy kinevetnek minket a nem helyes szóhasználat miatt, de azt tudom tanácsolni mindenkinek, hogy csak bátran.

– Az oktatás immáron évek óta nem a megszokott rend szerint zajlik.

– A több mint két éve tartó nehéz helyzetben nagyon sokat kellett változtatnunk a tanítási módszereinken. A pandémia berobbanásakor mindenki megijedt, nem is tudtuk, hogy mivel nézünk szembe. Majd a kezdeti sokk után elkezdtük megszervezni a tanítási folyamatokat, létrehoztunk egy egységes iskolai online rendszert, ahová tanárok és diákok be tudtak csatlakozni, így – ha nem is jelenléti formában – meg tudtuk tartani az óráinkat. A lassan három hónapja tartó háború azonban még nagyobb csapásként ért mindenkit – soha nem gondoltuk volna, hogy ilyet meg kell élnünk. De felismertük, hogy bármilyen nehéz is a helyzet, a gyermekeknek szükségük van a tanáraikra, hogy tovább folytatódjon az oktatás. Ennek megfelelően a már megszokott online térben vezetjük jelenleg is a foglalkozásokat. Reméljük, mihamarabb rendeződik a helyzet, s újra közösségben lehetünk.

– Munkája mellett hogyan jut ideje a kikapcsolódásra?

– A tanítás mellett két nagy szenvedélyem van. Az egyik a természet. Nagyon szeretek kirándulni, felfedezni Kárpátalja csodaszép vidékeit. Ha időm engedi, csatlakozom a Kárpátaljai Hazajáró Honismereti és Turista Egylet túráihoz – ezek a kirándulások feltöltenek energiával. A másik kedvelt tevékenységem a kézimunkázás, a hímzés – édesanyám gyönyörűen varrogatott, s ezekre megtanított engem is. Ajándékként vagy saját kedvemre terítőket, párnákat, ruhákat hímzek, dekorálok.

– Mit jelent önnek a munkája?

– Számomra a munkám a hivatásom is egyben. El sem tudnám képzelni, hogy mással foglalkozzam. Szeretném a jövőben is a tőlem telhető legtöbbet adni a gyermekeknek. Vallom: egy tanárnak minél minőségesebb tudást kell átadnia, hogy majd ezt felnőttként a diákok kamatoztatni tudják. Emellett az is nagyon fontos, hogy pedagógusként milyen emlékeket hagyunk meg a gyermekekben, hogyan gondolnak vissza ránk, esetleg milyen érzéseik lesznek, ha majd az ő gyermeküket is a mi gondjainkra bízzák.

– Mi pedig további sikereket kívánunk!

Kurmay Anita

Hirdetés


  • A cikk a Kárpátinfo hetilap 26. évfolyamának 20. számában jelent meg.
  • Hetilapunkat megvásárolhatja terjesztőinknél, illetve előfizetheti a postán.
  • A Kárpátinfo hetilapot ONLINE is előfizetheti!
  • Lapunkat elolvashatja PDF formátumban is.