Gazdaság | 2022. 05. 24. – 08:00 |
Az ukrajnai háború alakulásáról és az  élelmiszerválság elkerüléséről egyeztetett Mario Draghi kormányfő bolgár kollégájával, Kiril Petkovval, akivel Rómában találkozott hétfőn. Fotó: Internet

Hirdetés

Az ukrajnai háború alakulásáról és az  élelmiszerválság elkerüléséről egyeztetett Mario Draghi kormányfő bolgár kollégájával, Kiril Petkovval, akivel Rómában találkozott hétfőn. 

A római kormánypalota közleménye szerint a több, mint egyórás találkozón a felek az ukrajnai háború miatti globális élelmiszerválság megoldásairól beszéltek - írja az MTI.

Mario Draghi és Kiril Petkov találkozóján szó volt a nyugat-balkáni országok európai uniós csatlakozásáról is,

valamint arról az olasz javaslatról, amely árplafon bevezetését kezdeményezi az európai földgázpiacon.  

Korábbi sajtértesülések szerint Mario Draghi diplomáciai együttműködésen dolgozik Bulgáriával és Törökországgal az ukrajnai kikötők megnyitása, és az ott felhalmozódott gabona- és élelmiszer-szállítmányok elindítása érdekében.

A Corriere della Sera című napilap hétfőn arról írt, hogy Bulgária két kikötőt ajánl fel tranzitállomásként: a szintén fekete-tengeri Várnát és Burgaszt.

Utóbbiakból a szállítmányok Görögországba mehetnek tovább, majd Afrikába és a Közel-Kelet irányába, melyek az ukrajnai gabona két legfőbb számú importőrének számítanak.

Mario Draghi az ukrajnai elnökkel, Volodimir Zelenszkijjel szombat este telefonon egyeztetett arról a 22 millió tonna gabonáról és más élelmiszerről, amely hetek óta mindenekelőtt Odessza kikötőjében várakozik indulásra. A szállítmányok elindítási tervéről - a Corriere della Sera napilap értesülései szerint - a római kormányfő Joe Biden  amerikai elnökkel is egyeztetett. Draghi minden diplomáciai eszközt megmozgat az "élelmiszer-folyosó" életbe léptetéséhez, amelyhez Moszkvának is hozzá kell járulnia.

Az olasz kormányfő úgy látja, hogy ez lehet az első lépés a kapcsolattartásban Oroszországgal - írta a Corriere.

A fekete-tengeri áthaladáshoz Ankara beleegyezésére is szükség van. A 2020-2021-es időszakban Ukrajna közel 45 millió tonna gabonát exportált. Az ENSZ adatai szerint a háború kezdete óta a világban 45 millióval emelkedett az éhezők száma, részben éppen az ukrajnai gabona blokádja miatt.

Hirdetés

Forrás

MTI