Kárpátinfo hetilap


Megosztás


A Kárpát-medencei gazdák az évekkel ezelőtt elindított Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem adománygyűjtő kezdeményezésükkel arról tettek bizonyságot, hogy tisztában vannak vele: valamennyien sorsközösségben élünk és egymás segítése erkölcsi kötelességünk. A háború kitörésével jelentősen tágult a kör: valamennyi kárpátaljainak és a harcok elől mindahány ide menekült ukrán állampolgárnak segítő kezet kell nyújtani ezekben az embert próbáló nehéz időkben, hangsúlyozta beregszászi látogatása során Jakab István, a magyar Országgyűlés újonnan megválasztott alelnöke, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetségek irányítója. A nagyszerű agrárszakembertől és a széles látószögű politikustól megható volt hallani: tudatosan készült erre az útra. Ugyanis már korábban eldöntötte, hogy ha újból elfoglalhatja a parlamentben betöltött korábbi fontos pozícióját, első útja a legtöbb megpróbáltatásnak kitett magyar nemzetrészhez, a kárpátaljaihoz vezet.

A magyarországi vendég a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán megtartott találkozón először a KMKSZ elnökségi tagjaival cserélt eszmét. Az őszinte légkörű, konstruktív megbeszélés után Jakab István arról tájékoztatott, hogy megvitatásra került, milyen nehézségeket okoz a Kárpátalján élők számára a háborús konfliktus, s hogy az anyaország milyen konkrét támogatásokkal tudja segíteni vidékünk ugrásszerűen megnövekedett népességét. Az a legészszerűbb, ha az itt élők maguk mondják el, mire van leginkább szükségük, és hogy ennek megfelelően készítsük elő a különböző jellegű adományokat, s ütemezzük azok leszállítását, mutatott rá az elnök.

Minden épkézláb ember kint van a határban, illetve a kiskertek, a fóliaházak környékén mozog – erről tájékoztattuk az elnök urat a most véget ért megbeszélésünkön – mondta el rögtönzött sajtótájékoztatóján Őrhidi László, a Pro Agricultura Carpatika Alapítvány vezetője. Aki arról is tájékoztatta a magyarországi politikust, hogy jelenleg az üzemanyaghiány hátráltatja leginkább a szántóföldi munkák végzését. Újabb vetőmagszállítmányokban egyelőre nem érdemes gondolkodni, ám igencsak hasznos lenne, ha az anyaországi sorstársaktól különböző lombtrágyákat kapnánk, ezzel serkentve jónéhány mezőgazdasági kultúra fejlődését.

A következő találkozó helyszíne a Kárpátaljai Református Egyház Diakóniai Központja volt, ahol Jakab István Zán Fábián Sándor püspökkel és Nagy Béla főgondnokkal találkozott. Zán Fábián Sándor köszönetet mondott az anyaország polgárainak a felénk irányuló nagyfokú szolidaritásért és a támogatásokért. Ez utóbbiak eredményeként tudjuk működtetni egyházi karitatív intézményeinket, hangsúlyozta a püspök. Jakab István a Kárpátaljai Református Egyház vezetőinek átnyújtotta a magyar gazdák adománylevelét, amelyben az áll, hogy az anyaország földművesei a Magyarok kenyere – 15 millió búzaszem program keretében 5,2 tonna burgonyát adományoznak az egyház szociális és oktatási intézményeinek.

Babják Zoltánnal, a Beregszászi kistérség polgármesterével, illetve Rezes Józseffel, a KHÖT ügyvezető igazgatójával való találkozóra Magyarország Beregszászi Konzulátusán került sor. A beszélgetésen Babják Zoltán, a 14 önkormányzatot tömörítő adminisztratív egység irányítója elsősorban a háború okozta mindennapi nehézségekről szólt, ám már vázolta az újrakezdés lehetőségeit. Többek között az óvodák újraindításának feltételeit, beszélt a megoldásra váró gondokról.

Jakab István a nap további részében találkozott a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete, illetve a Kárpátaljai Görögkatolikus és Római Katolikus Egyházak vezetőivel, legvégül a magyarországi politikus a helyi gazdatársadalom képviselőivel határszemlén vett részt.

Kovács Elemér

Galéria

Galéria

Galéria

Galéria

Galéria