A beregszászi járásban egy férfi kendert termesztett fóliaházában.
 / Kékfény

A beregszászi járásban egy férfi kendert termesztett fóliaházában.

Hirdetés

Nagypalád (Velika Palad) lakosát  mintegy száz darab kannabisz elültetésével és termesztésével, valamint különösen nagy mennyiségű kábítószer tárolásával vádolják, árusítás céljából. Az ügy már bíróság elé került

– közölte a Kárpátaljai Megyei Ügyészség sajtószolgálata május 9-én.

A nyomozás megállapította, hogy egy beregszászi járási lakos külön melegházat épített a háza mellett, ahol kendert termesztett. A melegházba csepegtető öntözőrendszert, szellőztető berendezéseket szerelt fel, és módszeresen gondozta a növényeket. Egy részüket speciális konténerekben termesztette a ház alagsorában. Ezután megszárította a növényeket, és kábítószert  – kannabiszt – készített belőlük, amit összetört és külön zacskókba csomagolt további értékesítés céljából.

Hirdetés

A vádlott lakhelyén tartott házkutatás során a rendőrök több mint 70 kannabisz gyökeret és 150 kg kannabiszt, valamint elektronikus mérleget és kábítószer csomagolására szükséges üres zacskókat találtak

– áll a jelentésben.

A beregszászi járásban egy férfi kendert termesztett fóliaházában. Fotó: zak.gp.gov.ua
A beregszászi járásban egy férfi kendert termesztett fóliaházában. Fotó: zak.gp.gov.ua
A beregszászi járásban egy férfi kendert termesztett fóliaházában. Fotó: zak.gp.gov.ua
A beregszászi járásban egy férfi kendert termesztett fóliaházában. Fotó: zak.gp.gov.ua
A beregszászi járásban egy férfi kendert termesztett fóliaházában. Fotó: zak.gp.gov.ua
Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Halálos vasúti baleset történt Lviv megyében. Fotó: DSZNSZ

Súlyos baleset történt Lemberg megyében, ahol egy személyvonat darus autóval ütközött. A mozdonyvezető a helyszínen életét vesztette.

Újabb kárpátaljai védő vesztette életét a fronton.

A Huszti járásból származó Vaszil Rohacs 2026. április 16-án vesztette életét a fronton.

Zelenszkij aláírta: újabb 90 nappal meghosszabbítják a hadiállapotot és a mozgósítást Ukrajnában. Fotó: president.gov.ua

A rendkívüli intézkedések legalább augusztus 2-ig maradnak érvényben, miközben a kormány már a rendszer átalakításán is dolgozik.

Zelenszkij: Moszkva hosszú távú tűzszünetbe is beleegyezhet bizonyos szankciók enyhítéséért vagy eltörléséért cserébe

"Mindez komoly kockázatot jelent Ukrajna számára" - állapította meg az elnök.

Ukrán gabona. Illusztráció. Fotó: Kárpátinfo.net

Az izraeli döntés egyértelmű jelzés más kormányok hajóüzemeltetői és a biztosítótársaságok számára, és bizonyítja Ukrajna jogi és diplomáciai lépéseinek hatékonyságát.

Megrendítő búcsúztatás Munkácson: a 95. dandár katonáját 568 napig eltűntként tartották nyilván. Fotó: Munkácsi Városi Tanács

Munkácson végső búcsút vettek Budkai Petrótól, aki 568 napig eltűntként szerepelt.

A rendőrök a jármű kerekeire célozva állították meg az agresszív sofőrt. Videórészlet

A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.

Olekszandr Szirszkij, az Ukrán Fegyveres Erők főparancsnoka. Fotó: Олександр Сирський/Телеграм

A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.

Julija Szviridenko, ukrán miniszterelnök

Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.

Herszont ért orosz dróntámadás 2024. július 26-án (Fotó: Reuters)

A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.