Kárpátinfo hetilap


| 2022. 06. 16. – 11:10 |

Az erdélyi magyarok adományaiból összeállított segélyszállítmány érkezett Beregszászra

Az erdélyi magyarok adományaiból összeállított segélyszállítmány érkezett Beregszászra. Fotó: Kurmay Anita

Hirdetés

Ukrajnában több mint három hónapja tört ki a háború. Már a kezdetekben rengetegen megmozdultak, hogy adományokkal, segélyszállítmányokkal, a rászorulók étkeztetésével könnyebbítsék az itt élők helyzetét.

Június 16-án Beregszászba látogatott Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület korábbi püspöke és Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke azzal a céllal, hogy az erdélyi magyarok adományaiból összeállított segélyszállítmányt átnyújthassák. Az átadónak a Kárpátaljai Református Egyház Diakóniai Központja adott otthont.

Tőkés László kiemelte, hogy elemi késztetést és hitből fakadó indíttatást éreznek arra, hogy nemzettársaiknak segítséget nyújtsanak.
„Mit ér a hit cselekedetek nélkül? Mi nem csak ünnepelni tudunk egységben, hanem a cselekvésre is felbuzdulunk” – hangsúlyozta Tőkés László. Továbbá hozzátette, hogy a hétmillió ukrajnai menekültre, és ennek részeként a kárpátaljai lakosokra gondolva már harmadik alkalommal juttattak adományokat a megyébe – ebből kifolyólag ausztráliai segítséggel egy kamionnyi élelmiszert sikerült most átadni a Diakóniai Központnak, hogy majd ők juttassák tovább a rászorulóknak.

Csomortányi István megemlékezett arról, hogy Erdély és Kárpátalja történelme sokban hasonlít, ezért is érzik felelősségüknek, hogy segítsék az itthon maradottakat. „Nyilvánvaló, hogy mi összetartozunk” – húzta alá.

Az ezúttal elhozott adományok fő része Székelyföldről és a Partiumból érkeztek, emellett az Érmelléki Gazdák Egyesülete kezdeményezte a Partium részvételét a Magyarok Kenyere programban, az onnan származó lisztmennyiség egy részét is eljuttatták Kárpátaljára – tudhattuk meg.

Zán Fábián Sándor református püspök és Babják Zoltán, a Beregszászi kistérség polgármestere köszönetét fejezte ki a nagylelkű adományért, s hálát adott, hogy még mindig van jókedvű, adakozó szándék.

Kurmay Anita

Hirdetés


  • A cikk a Kárpátinfo hetilap 26. évfolyamának 25. számában jelent meg.
  • Hetilapunkat megvásárolhatja terjesztőinknél, illetve előfizetheti a postán.
  • A Kárpátinfo hetilapot ONLINE is előfizetheti!
  • Lapunkat elolvashatja PDF formátumban is.

Ha tetszett önnek a cikk, akkor kattintson az alábbi gombokra!