Mozaik | 2022. 06. 20. – 14:30 |
Árverésre bocsátja hétfő este a tavaly elnyert Nobel-békedíját Dmitrij Muratov orosz újságíró. Fotó: Internet

Hirdetés

Árverésre bocsátja hétfő este a tavaly elnyert Nobel-békedíját Dmitrij Muratov orosz újságíró, a márciusban bezárt Novaja Gazeta című független orosz lap volt főszerkesztője, az aukció bevételét pedig az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) kapja, hogy segítse az ukrajnai háború miatt földönfutóvá vált gyerekeket.

Muratov korábban már jelezte, hogy a díjjal járó 500 ezer dollár készpénzt jótékony célra ajánlja fel. Azt mondta: az adomány célja, hogy „esélyt adjon a menekült gyerekeknek a jövőre” - írja az MTI.

Az AP amerikai hírügynökségnek adott interjúban Muratov elmondta,

különösen aggasztja az ukrajnai harcok miatt elárvult gyerekek sorsa.

Az orosz újságíró a Nobel-békedíj elárverezését szervező Heritage Auctions amerikai aukciós ház által közzétett videóban hangsúlyozta: azt szeretné, ha akciója egy villámcsődület (flash mob) kezdete lenne, és példával járna elöl mások számára is, hogy árverezzék el értékes tárgyaikat az ukránok megsegítésére.

Muratov élesen bírálta a Krím félsziget 2014-es Oroszországhoz csatolását és a február végén Ukrajna ellen indított átfogó orosz támadást. Lapja, a Novaja Gazeta március végén közölte, hogy az ukrajnai háború befejezéséig felfüggesztik az újság online és papíralapú változatát, illetve közösségimédia-tevékenységét, miután másodszor is figyelmeztetést kaptak az orosz tömegtájékoztatási és távközlési felügyelettől.

A háború kezdete óta a korábbinál is nagyobb nyomás nehezedett az orosz hivatalos fősodorhoz nem tartozó, a Kreml politikáját bíráló médiumokra. Március elején betiltották az Eho Moszkvi rádióállomást és a Dozsgy online televíziót.

Muratov 2021-ben Maria Ressa Fülöp-szigeteki újságíróval megosztva kapta meg a Nobel-békedíjat azért a küzdelemért, amelyet “a demokrácia és a tartós béke előfeltételének tekinthető véleménynyilvánítás szabadságáért” folytatnak olyan országokban,

amelyekben az újságírók “állandó veszélyben vannak” a fizikai és verbális támadásoktól, zaklatástól.

Muratov kitüntetésére már június 1-től lehet online licitálni, a hétfő esti élő licitet pedig a menekültek világnapjára időzítették. Hétfő reggel a legmagasabb ajánlat Muratov békedíjára 550 ezer dolláron állt, de a várakozások szerint ez az összeg milliós nagyságrendekig emelkedhet.

A Muratov békedíjával járó emlékérem 175 grammos, 23 karátos aranya nagyjából 10 ezer dollárt érhet.

A legnagyobb összeget eddig James Watson amerikai molekuláris biológus kapta a Nobel-díjjal járó emlékérméért: az 1962-ben az orvostudományi Nobel-díjjal kitüntetett tudós 2014-ben 4,76 millió dollárért adta el arany medálját. Három évvel később, a Watsonnal együtt kitüntetett Francis Crick családja 2,27 millió dollárra tett szert az emlékérem elárverezéséből, amelyet akkor is a Heritage Auctions szervezett.

Hirdetés

Forrás

MTI


Ha tetszett önnek a cikk, akkor kattintson az alábbi gombokra!

Kövessen minket a Facebook és  Instagram oldalainkon!

Iratkozzanak fel a Telegram és a Google News csatornáinkra.

Orosz-ukrán háború: legfrissebb hírek