Kárpátinfo.net


Megosztás

Idén sem maradhatott el a hagyománnyá vált egynapos biciklitúra a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületének (KMNE) szervezésében. Erre ezúttal egy napsütéses, vasárnapi délutánon került sor, június 19-én. A program idén is nagy népszerűségnek örvendett, hiszen az egynapos túra lehetőséget ad azon tagcsaládok számára is a közös kerékpározásra, akik inkább csak rövidebb biciklitávokra merészkednek.

A 40 fős csapat ezúttal Beregszászból indult útnak, majd alig másfél óra alatt meg is érkeztek a kitűzött célhoz, a dédai tóparthoz. Az egyesület által bérelt parcella helyszínén a társaságot finom ebéd várta, amelyet Buda Tibor készített el számukra.

Rövid pihenő után mindenki izgatottan indult a vízbe, hiszen ettől nem is lett volna jobb alkalom a hűsölésre. 

A délután folyamán a csapat újabb családokkal bővült, akiket szintén vonzott a víz közelsége és a jó társaság.

A sokszínű társaságban mindenki megtalálta azt a kikapcsolódási lehetőséget, amely által még kalandosabb lehetett a hétvégi program. A nap további része játékkal, pancsolással, trambulinozással és beszélgetéssel telt. 

Sötétedés előtt a társaság újra biciklire pattant és közösen visszaindultak Beregszászba. Onnan rövid búcsúzkodás után szétváltak útjaik, majd a mihamarabbi találkozás reményében mindenki hazaindult.

A résztvevők élményekkel teli napról számoltak be, amely ebben a különösen nehéz időszakban elengedhetetlenül fontos.

Köszönet a megvalósulásért a Magyar Kormánynak és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek.

Orosz Krisztina

a KMNE munkatársa