HáziPatika.com

Megosztás

Az élénk, lilás színű zöldséget hazánkban leggyakrabban savanyított formában fogyasztjuk, pedig ennél jóval sokoldalúbb. Érdemes kipróbálni néhány új céklás receptet, mivel nagyon egészséges, illetve tele van a szervezet számára fontos tápanyagokkal.

Jót tesz a vérnyomásnak

A cékla nitrátokban gazdag, amelyekből a test olyan anyagot állít elő, amely fokozza az erek rugalmasságát. Ettől jobb lesz a keringésünk, alacsonyabb a vérnyomásunk, és csökken a szívbetegség, illetve a keringéssel kapcsolatos betegségek kialakulásának esélye. A zöldségben, illetve a zöldség levében sok a folsav és a betain is, amelyek szintén hozzájárulnak a szív egészségének megőrzéséhez - írja a Házipatika.com.

Jobb lesz tőle a teljesítmény

Nagyon sok élsportoló fogyaszt rendszeresen céklát, mert a benne lévő nitrátok növelik a sportteljesítmény, és javítják az erőnlétet és az állóképességet is. Edzés, illetve fontosabb verseny előtt körülbelül két-három órával érdemes céklát enni, vagy céklalevet inni, mert ennyi idő kell ahhoz, hogy a nitrátszint a legmagasabb legyen.

Jót tesz az agynak

A céklában található anyagok érvédő hatásával az is együtt jár, hogy segítik a vér áramlását az agyba, ami jobb szellemi teljesítményhez vezethet. Ez különösen az idősebbek esetében fontos, mert ilyenkor a neuronaktivitás, illetve az agy vérellátottsága is folyamatosan romlik. Éppen ezért 50 éves kor fölött jó ötlet rendszeresen céklát, illetve céklalevet fogyasztani. Így megelőzhető a demecia kialakulása, és javul a frontális lebeny vérellátottsága.

Tehermentesíti a májat

A májat megterheli a vér megtisztítása és a szervezet méregtelenítése. A céklában található betain nevű aminosav segít megelőzni a szerv elzsírosodását, és javítja a májfunkciókat, illetve meggátolhatja a szerv megnagyobbodását.

Segíti az emésztést

A cékla rosttartalma igen magas, így megakadályozza a székrekedés kialakulását, illetve csökkenti az aranyér kialakulásának esélyét is. Jót tesz az emésztésnek, és mivel magas az antioxidánstartalma, az emésztőrendszeri gyulladások kialakulásának esélyét is csökkentheti.