Gazdaság | 2022. 06. 26. – 17:07 |

Hirdetés

Cikksorozatunkban elérkeztünk a tápoldatozás, tápanyagellátás kérdéséhez. Korábban beszéltünk arról, hogy az intenzív zöldségtermesztésben az öntözés egyben tápoldatozást is jelent, hisz az öntözővízben feloldva juttatjuk ki a növények számára a tápanyagokat is. Ennek megfelelően ez a két kérdés összetartozik, s logikus, hogy egy cikksorozatban foglalkozunk ezzel a két kérdéssel. De mielőtt áttérnék a tápoldatozás kérdésére, tisztázni kell a tápanyagellátás alapelveit.

Kezdjük az alapoknál. A tápanyagellátás tekintetében a szakemberek ugyanazt a filozófiát alkalmazzák, mint az öntözésnél. Ez nem is csoda, hisz, ha jól belegondolunk, a víz is csak egy a tápanyagok közül, még ha oly különleges helyet is foglal el a növények életfolyamatában. Tehát a tápanyagellátásban is úgy kell eljárunk, mint a víz kijuttatásával: meg kell határoznunk egy ideálisnak számító tápanyagszintet a talajban, s a tápanyagokat olyan mennyiségben és időzítéssel juttatjuk ki, amivel fent tudjuk tartani ezt az ideálisnak számító, lehető legnagyobb termést biztosító szintet. Hogy jobban megértsük, vegyük a legegyszerűbb példát, a mezei kultúrák tápanyagellátását.

Első lépésben laboratóriumi talajvizsgálattal meg kellene határozni, hogy a legalább három makro elem és a talaj kémhatása tekintetében hogy áll a termőföldünk. A mérések alapján a szakemberek összeállítanak egy táblázatot, amelyben nemcsak azt tüntetik fel, hogy milyen értékeket mértek, hanem azt is, hogy az általuk alkalmazott mérési módszernél mi számít optimális értéknek, szintnek. Ez nagyon fontos, mert az egységesítési törekvések ellenére még mindig nincsenek teljes egészében összehangolva a mérési módszerek nemcsak a különböző államokban, de még az egy országon belül működő kutatóműhelyek között sem.

Szerencsére a gazdák számára nem a mérések abszolút értéke fontos, hanem hogy ez az érték magasabb vagy alacsonyabb az optimális értéknél. Ez fogja meghatározni a későbbi teendőit a tápanyag-utánpótlás terén.

A második kérdés, amit tisztázni kell, az pedig a növények által felvett tápanyagok mennyisége. Erre nagyon jó táblázatok vannak a szakkönyvekben vagy az interneten. Azonban itt is kétféle nézet harcol egymással. Az első szerint a terméssel, valamint melléktermékekkel a termőföldről elvitt tápanyag mennyisége a döntő, ezt az értéket tüntetik fel a táblázataikban, míg a másik szerint azt a teljes tápanyagmennyiséget figyelembe kell venni, amit a növények összesen felvesznek az év folyamán. A különbséget az a tápanyagmennyiség adja, ami a termésbetakarítás után a növényi maradványok formájában visszajut a talajba, s a következő évben újra felvehetővé válik a növények számára.

Ha a fenti két kérdést már tisztáztuk, akkor kiszámíthatjuk a kijuttatandó mennyiséget minden egyes tápanyag esetében. Amennyiben a talaj tápanyag-ellátottsága az optimális szint közelében van, akkor az adott tápanyagból annyit juttatunk csak ki, amennyi a tervezett termés előállításához a növénynek szüksége van, tehát annyit pótolunk, amennyit a növény kivesz a talajból. Amennyiben az adott tápelemből a mérések alapján a talajban kevesebb van az ideális szinttnél, akkor 25-50 %-kal többet kell kijuttatni ebből a tápelemből, hisz a növények igényein túl még az ideális tápanyagszint helyreállítására is áldoznunk kell.

Amennyiben valamely tápelemből az optimális értéknél jóval több van a talajban, akkor pedig 25-50 %-kal kevesebbet juttatunk ki.

Azt, hogy a tápanyagok kijuttatását hogyan időzítsük, a gazdák nagy része már nagyon jól tudja. Az alaptrágyázással és fejtrágyázással kijuttatott tápanyagok (műtrágyák és szerves trágya) mennyisége a legtöbbször a pénztárca függvénye.

Tehát a növények tápanyagellátásánál is azt a filozófiát követjük, mint az öntözésnél: annyi tápanyagot juttatunk ki, hogy fenntartsunk egy optimálisnak ítélt tápanyagszintet a növények gyökérzónájában. Ha a mért tápanyagszint az optimális szint alatt van, akkor növeljük a kijuttatott mennyiséget, míg ha az optimális szint fölé kerültünk, akkor csökkentjük a kijuttatandó mennyiséget.

Azonban az intenzív zöldségtermesztésben nem elegendő éves szinten reagálni a változásokra, hanem heti, sőt napi szinten kellene méréseket végeznünk, de legalábbis figyelnünk a növényeinken fellépő esetleges hiánytüneteket, s korrigálnunk a tápanyagellátást. Természetesen ehhez már nehézkes lenne a laboratóriumi komplex vizsgálatok módszerét alkalmazni. Ezért az intenzív zöldségtermesztésben egy viszonylag olcsó, a gazdák által is könnyen elvégezhető, a mért eredményeket könnyen értelmezhető módszert vezettek be, az úgynevezett EC-mérést. De ezzel már a következő cikkünkben fogunk foglalkozni.

Gál István,
Pro Agricultura Carpatika Alapítvány

Hirdetés


  • A cikk a Kárpátinfo hetilap 26. évfolyamának 1. számában jelent meg.
  • Hetilapunkat megvásárolhatja terjesztőinknél, illetve előfizetheti a postán.
  • A Kárpátinfo hetilapot ONLINE is előfizetheti!
  • Lapunkat elolvashatja PDF formátumban is.

Ha tetszett önnek a cikk, akkor kattintson az alábbi gombokra!

Kövessen minket a Facebook és  Instagram oldalainkon!

Iratkozzanak fel a Telegram és a Google News csatornáinkra.

Orosz-ukrán háború: legfrissebb hírek