Akik Munkács felől érkeznek a Vérke-parti városba, azokat Beregardóban, a kisvasút mellett csodálatos látvány fogadja: egy igen gondosan kialakított park közepén egy csodálatosan szépen felújított épület áll, a Perényi Kultúrkúria, mellette játszótér, a park sétányait levendula szegélyezi. Ez a növény játszotta a főszerepet az elmúlt héten, amikor is a Pro Cultura Subcarpathica (PCS) civil szervezet több alkalommal is kézműves foglalkozásra várta ide a vendégeket. Mint Pallagi Mariannától, a PCS igazgatójától megtudtuk, rendezvényeik célja, hogy a fiatalok a szünidő alatt is minőségi szabadidőt tölthessenek el együtt, hogy kiszakítsák őket a légiriadók, a háború okozta stresszhelyzetből.

Legutóbb a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületének (KMNE) tagcsaládjai vettek részt a programban. Amely dalos népi játékokkal vette kezdetét. Ezúttal kicsik-nagyok egyaránt nagy élvezettel játszottak, énekeltek, táncoltak Kokas Erzsébet vezetésével. Majd Hapcsuk Gergely, a kultúrkúria gondnoka mutatta be az épületet, mesélt annak történetéről. Mint elmondta, a XVIII. századi épület legjelentősebb birtokosa a Perényi család volt, itt született 1783. november 18-án báró Perényi Zsigmond, Ugocsa vármegye főispánja, az Országos Honvédelmi Bizottmány tagja, az 1848–49-es szabadságharc vértanúja. A közel 300 éves épületnek több tulajdonosa is volt az évek alatt, mígnem teljesen bezárta kapuit, melyben nagy szerepet játszott a 2006-os földrengés is. Ennek következtében tovább romlott az épület állaga, míg végül életveszélyesé vált. Felújítására akkoriban nem volt lehetőség, így a teljes pusztulás fenyegette. Megmenekülése annak köszönhető, hogy a Beregszászi Városi Tanács, mint tulajdonos, 25 évre bérbe adta a kastélyt a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolának. Az intézmény közbenjárására a Keleti Partnerségi Programok keretében, továbbá Budapest főpolgármesteri támogatásával 2017-ben elkezdődött a 360,1 négyzetméternyi alapterületű kúria teljes felújítása, s 2020-ban sikerült át is adni azt. Ám nemcsak megújult, de új feladatot is kapott. A kultúrintézmény keretein belül működik a Tulipán Tanoda, ahol népi ének-, népzene- és néptáncoktatással várják a 6–9 éves korosztályhoz tartozó gyerekeket. Ezenkívül az épület ad helyet a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet kulturális rendezvényeinek.

Az épület bejárását követően a továbbikban kézműves foglalkozásra került sor a kultúrkúria tágas teraszán. Itt Kepics Andreával papírdekorációt készítettek a legkisebbek, a nagyobbak és az anyukák pedig Markó Veronikával levendulás ajtódíszeket. Mint a kézműves oktató elmondta, ez a gyógy- és fűszernövény az elmúlt időszakban egyre népszerűbbé válik, s ők is szeretettel használják alapanyagként a kézműves foglalkozásokon. Ezúttal szénából készítettek koszorút, amit aztán szalagokkal és levendulával díszítettek.

A program keretében a résztvevő nagycsaládosok a beregardói Hegyalja Levendulamezőre is ellátogattak, ahol a családi birtok társtulajdonosa, Hapcsuk Gergely nem csupán mesélt a levendulamezőről, a tervekről, de meg is kínálta a résztvevőket az illatos növényből készült üdítővel és süteménnyel, illetve különböző kézműves termékek közül is válogathattak a gyerekek, felnőttek. No meg emlékbe fényképek készülhettek.

A nap végén Szilágyi Gabriella, a KMNE elnökségi tagja elmondta, hogy a nagycsaládosok úgy háromhavonta szervezik meg a Munkaland elnevezésű programjukat, amikor is egy-egy foglalkozással ismerkednek a gyerekek. És mivel itt Beregardóban megnyílt a látogatók előtt ez a levendulamező, úgy gondolták, most ezt fedezik fel. S nagy örömükre szolgál, hogy a PCS szervezésében a csodálatosan felújított Perényi Kultúrkúriában kézműveskedésre is sor kerülhetett, ahol a gyerekek nagy örömére még egy nagyszerű játszótér is működik, amit boldogan vettek birtokukba a kicsik.

A levendulás nap jó alkalom volt arra, hogy a családok kikapcsolódjanak és új élményeket szerezzenek, ami különösen fontos ebben a mostani nehéz időszakban.

Kovács Erzsébet

Galéria

Galéria

Galéria

Galéria

Galéria

Galéria

Galéria

Galéria

Galéria

Galéria

Galéria