MTI

| 2022. 06. 29. – 14:30 |

Ukrajna eljárást indított az Emberi Jogok Európai Bíróságán (EJEB) Oroszország ellen az emberi jogok tömeges és súlyos megsértése miatt

Ukrajna eljárást indított az Emberi Jogok Európai Bíróságán (EJEB) Oroszország ellen az emberi jogok tömeges és súlyos megsértése miatt. Fotó: Internet

Hirdetés

Ukrajna eljárást indított az Emberi Jogok Európai Bíróságán (EJEB) Oroszország ellen az emberi jogok tömeges és súlyos megsértésével vádolva Moszkvát a február 24-én indított háborúval összefügésben - közölte a strasbourgi székhelyű Európa Tanács felügyelete alatt működő emberi jogi bíróság.

A közlemény szerint az új államközi keresetben az ukrán kormány mindenekelőtt azt emelte ki, hogy Oroszország jogellenesen támadta meg Ukrajnát - írja az MTI.

Ukrajna kifejezetten civilek ellen elkövetett célzott és aránytalan mértékű támadásokkal vádolta meg Oroszországot,

és panaszt emelt a kínzással szembeni védelemhez való jog megsértése miatt.

Az ukrán kormány keresetében azt írta: az orosz támadásokban civilek tízezrei sebesültek meg, sokan meghaltak, másokat letartóztattak vagy eltűntként tartanak nyilván. Az orosz agresszió miatt százezrek veszítették el otthonukat vagy vagyonukat, és milliók költöztek el az országból. Kijev azt állítja, hogy a civilek elleni támadásokat az orosz katonaság, oroszbarát szeparatisták vagy orosz irányítású félkatonai szervezetek hajtották végre. Az orosz hatóságok pedig nem folytattak hatékony vizsgálatot az emberi jogsértések felderítésére, az elkövetők felelősségre vonására - írták.

Tájékoztattak továbbá, hogy az EJEB előtt jelenleg öt olyan államközi kereset van folyamatban, amelyeket Ukrajna nyújtott be Oroszországgal szemben. Emellett hozzávetőleg 8500 egyéni kérelem ügyében folyik vizsgálat egyebek mellett a krími, a kelet-ukrajnai és az azovi-tengeri eseményekkel kapcsolatosban.

Az emberi jogi bíróság emlékeztetett: március elsején felszólította az orosz kormányt, hogy tartózkodjon a civilek és polgári létesítmények elleni katonai támadásoktól. Oroszországnak a felszólítás szerint fel kell hagynia a lakóépületek,

segélyszállító járművek és egyéb különlegesen védett polgári létesítmények, például iskolák és kórházak támadásával.

A bíróság emellett arra is felszólította Moszkvát, hogy haladéktalanul biztosítsa az orosz csapatok által támadott vagy ostrom alatt álló területen található egészségügyi intézmények, személyzet és a mentőjárművek biztonságát.

Korábban hírt adtunk arról, hogy Zelenszkij szerint Oroszország a világ legnagyobb terrorszervezete lett. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a világ legnagyobb terrorszervezetének nevezte Oroszországot a június 27-i kremencsuki és harkivi támadás után.

Forrás

MTI


Ha tetszett önnek a cikk, akkor kattintson az alábbi gombokra!

Kövessen minket a Facebook és  Instagram oldalainkon!

Iratkozzanak fel a Telegram és a Google News csatornáinkra.

Orosz-ukrán háború: legfrissebb hírek