Életmód | 2022. 06. 04. – 07:54 |
Kiderült: 60 éves kor előtt nem lassul le az anyagcsere – más áll a hízás hátterében

Hirdetés

Ha a 30-as, 40-es vagy 50-es éveidben jársz, talán már gondoltál már úgy a 20-as éveidre, mint a korra, amikor még bármit ehettél, mégsem híztál. Egy kutatás szerint azonban lehet, hogy becsapnak az emlékeid.

Egy tavaly augusztusban közzétett vizsgálat eredményei szerint az anyagcserénk 20 és 60 éves korunk között nagyjából stabil marad, vagyis az életkor ebben az időszakban nem befolyásolja az emésztésünket - írja a bien.hu.

Ezt egy különösen nagy tanulmány állítja, amely a csecsemőkortól a 95 éves korig, több mint 6400 résztvevő adataira támaszkodott, és 40 év korábbi kutatásainak eredményeit összegezte.

A jó hír az, hogy nem kell úgy érezned, a tested az ellenfeled, és küzdened kell ellene, hogy megakadályozd az elhízást. Ami azt illeti, az anyagcseréd a te oldaladon áll egészen 60 éves korig. A testmozgással pedig még ez után is sokáig jól karban tartható. A rossz hír viszont az, hogy a lassan dolgozó anyagcserét serkenteni nem annyira egyszerű.

Az olyan „csodaszerek”, mint a zöld tea, noha bírhatnak egészségügyi hatásokkal, abban nem fognak segíteni, hogy több sütit ehess. Az ellenállóképességet növelő edzés viszont megoldás lehet. Egy tanulmány kimutatta, hogy egy 10 hetes edzés 7 százalékkal növelheti az RMR-t (resting metabolic rate, azaz nyugalmi agyancsere sebesség). Könnyű azonban elveszíteni ezt az izomzatot, ha nem folytatod a testmozgást.

De akkor miért hízunk egy bizonyos kor után?

Hogy egy bizonyos életkorban úgy érezzük, könnyebben hízunk, mint korábban, annak oka inkább a szokásaink megváltozásában lehet. Kevesebbet mozgunk, kevesebbet alszunk, több időt töltünk az íróasztalnál.

Orvosi problémák is állhatnak a háttérben: a 2-es típusú cukorbetegség, a hypothyreosis és a policisztás petefészek szindróma mind súlygyarapodást okozhatnak. A súlygyarapodást stressz, alvászavarok és az életkorral összefüggő gyógyszerek is kiválthatják.

A többszörös terhesség a túlsúly felszaporodását okozhatja. A nők körülbelül fele terhesség alatt túl sokat hízik, a kilók leadása pedig nem feltétlenül következik be magától a baba megszületése után. Összességében több mint háromszorosára nő az esélye az elhízás kialakulásának azon nők körében, akik gyermeket szültek, mint azoknál, akik nem.

A menopauza alatt bekövetkező hormonális változások – jellemzően a 40-es évek közepén-végén kezdődnek – szintén okozhatnak súlygyarapodást.

A vizsgálat eredményei szerint az egészséges testsúly megőrzésének kulcsa a megváltozott szokásokhoz való alkalmazkodás, illetve bizonyos szokások felülírása. Ha kevésbé vagy aktív, fontos, hogy az étrended is ennek megfelelő legyen, a rendszeres alvás, a stressz kerülése és a testmozgás pedig segítenek, hogy ne fenyegessen az elhízás veszélye.

A jó hír, hogy ezeket a változtatásokat abban a tudatban teheted meg, hogy a tested veled együtt dolgozik. Az anyagcseréd nem lassult le, és ha odafigyelsz az egészségedre és az igényeidre, akkor a segítségedre lesz abban is, hogy megőrizzétek vagy visszaállítsátok az ideális testsúlyt.

Hirdetés

Forrás


Ha tetszett önnek a cikk, akkor kattintson az alábbi gombokra!