„Ha elfogy a fa, kialszik a tűz, ha nincs rágalmazó, megszűnik a viszály. A szén parázslik, a fa lángol, a viszálykodó ember pedig perpatvart szít.”(Példabeszédek 26, 20–21)
Félelmetes ige! Mit szabad és mit nem szabad észrevennem, mit nem szabad szóvátenni? Miért kell szólni? Mit kell elhallgatni, takarni? Csak imádkozva és alázatosan nézhetek erre az igére.
A pletykáról beszél itt az ige? Csak a pletykásoknak jelent tanítást? Nekem személyesen is a „tükörbe” kell néznem! Mit látok, ki néz rám vissza? Természetesen én nem vagyok pletykás, nem vagyok bajkeverő! Nem hordom a híreket, nem terjesztem a rosszat senkiről! Én nem...
Kit mutat a tükör? Engemet! Magamat látom. Ki vagyok én? Milyen hívő, megtért, Isten gyermeke vagyok? Uram, irgalmazz nekem, mert én félek, nagyon félek önmagamtól!
Minden bűn jólesik, ízlik, amikor elkövetik! Utána betegszik, sérül, roncsolódik meg az ember, amikor kiderül, amikor elterjed, amikor testem-lelkem halálosan sebesül, fertőződik.
A pletyka, a súsárlás izgalmas. Amikor halljuk, izgató: „Na de ki hallott már ilyet?!” „Hát ez felháborító!” „Soha nem gondoltam volna róla...” „Sejtettem én, hogy van valami a dolgok mögött...” Ismerős felszisszenések. Amikor ilyet hallunk, hogy „ő” bűnt követett el, felhördülünk. De legyünk egészen őszinték, az Isten elénk tartja a tükröt, nem lehet szenteskedni, nem lehet kitérni. Ugye jólesik hallani, hogy „ő” elbukott! Nocsak, egy kicsit jobban nézz a tükörbe!... Mindjárt látod, hogy te tisztább vagy, te nem követted el azt, amit ő... Ugye megnőtt a tekintélyed? Legalább magad előtt.
Na, akkor el kell mondani, nem lehet magamban tartani „ilyen rettenetes dolgot”! Mindjárt segítek a dolgon! Elmondom X-nek, és imádkozni fogunk érte... Lám, már felmentetted magad a pletyka vádja alól, mert „imádkozni fogsz”, az pedig nem bűn!
Elmondod, becsomagolod „imádkozással”, és máris letetted egy-két fokkal lejjebb az „ő” tekintélyét, becsületét a magad tekintélyénél, becsületénél. De imádkozol, meg imádkoztok már többen is!
Erre vágysz?
Vedd észre magad – ott állsz a tükör előtt –, lásd meg, hogy ki vagy! Epekedel az elismerésért, a tiszteletért, de az nem elég, amit kapsz, neked ki kell tűnni úgy, hogy ha az emberek összehasonlítanak ővele, akkor láthatják, hogy te sokkal magasabban vagy, te egészen más vagy. Ahogy bemutatjuk a másik ember bűnét, hibáját, tévedését, úgy visszük le a becsületét, tekintélyét és azt hisszük, hogy ezáltal nő a mi tekintélyünk.
De erről soha nem beszél senki. Hogy beszélne, hiszen akkor az már bűnvallás lenne!
Könnyebb rátenni még egy lapát szenet a tűzre, vagy rávetni egy fatuskót, hogy ki ne aludjon. Szép imát mondunk, és ezzel önmagunk előtt takarjuk önmagunkat. De ez az ima nem jut még a mennyezetig sem! Bocsásson meg az Úr, mert ez velünk, hívőkkel megtörténik, igen nem is egyszer! Velem is megtörtént! Gyalázatos vagyok, fáj, szégyellem, legyen kegyelmes az Isten hozzám.
Istent kell kérni, őszintén, hogy őrizzen meg és tanácsoljon, mikor szólhatok, mikor nem. Mit mondhatok, mit nem. Olyan kedves az a zsoltár ima: „Tégy, Uram, závárt az én ajkamra”. Lakatold le, Uram, a számat! Tégy bölccsé, Istenem, hogy ne vétkezzem ellened és mások ellen!
Jó lenne sokszor megállni a tükör előtt és látni önmagunkat. Milyen jó lenne bátorító, biztató híreket mondani, terjeszteni! Milyen jó lenne a vétkezőt is úgy szeretni legalább, mint önmagunkat!
Ha a pletyka megáll, és nem mondja tovább senki, megnyugszik a lélek. Ám ha terjesztjük, titokban mondjuk – még ha imaformában fogalmazva is –, nincs békesség a szívben, és ki tudja, mekkora tűz lesz abból, amit a saját nyelvünkön vittünk tovább. Isten őrizzen az álszentségtől, a hamis beszédtől, a pletykától! A bűnt nem kell, nem szabad támogatni, takarni, titkolni!
De nem az én feladatom, hogy mások bűnét leleplezzem. S ha mégis meg kell tennem? Mert meg kell tenni, ha a bűn folyamatát megállítani akarom, akkor igazán szentül kell kezelnem mások megszenteletlen életét, tetteit. Soha ne kezdjem a hír terjesztésével, gyanúsítással. Nagyon óvatos, személyes beszélgetés, szeretetteljes kérdezés előzze meg az esetleges leleplezést, a bűnnel való szembesítést! Az ördög munkáját csak Isten Lelke ronthatja le. Nekem nem kell Isten helyett ítélkeznem, bíráskodnom. Mennyi alázatra, öszinteségre van szükségünk ahhoz, hogy mások szívéhez közel jussunk! Mily nagy áldás, ha vétkezünk, elesünk, valaki mégis szeretettel figyelmeztet, kér, int, dorgál!
Isten minden bűnösnek ad lehetőséget a megtérésre, megváltozásra, jobbulásra. Mi sem zárhatunk ki szeretetünk köréből senkit, aki elesett, vétkezett, megtévedt. A pletyka bezárhatja az ajtót a bűnbánatra jutott ember előtt. Őrizzen Isten, hogy éppen mi okozzunk tűzkárt valakinek az életében! Ne tápláljuk a rossz híreket, ne adjuk tovább, ne terjesszük, s akkor megszűnik, kialszik a tűz!
Mélyen meghajlok színed előtt, Uram. Nyomorult ember vagyok, nem vagyok szent, de szentségre vágyom. Segíts őrizni szavaimat, beszédemet, indulataimat! Köszönöm, hogy Te soha nem szégyenítettél meg mások előtt és nem mondtad el a bűneimet.
Köszönöm, hogy megbocsátottál és elvetted szennyes ruhámat. Tisztíts meg teljesen, szentelj meg , hogy örömödre élhessek!
Ámen.
(Morzsák 4., 2006)
Dr. Tapolyainé Bartha Gizella