Közélet | 2022. 07. 06. – 16:18 |
Ukrajnából menekült gyermekeknek szervez táborokat az Ökumenikus Segélyszervezet. Címlapképünk illusztráció. Fotó: Internet

Hirdetés

A háború traumáit igyekszik enyhíteni az Ukrajnából menekült mintegy kétszáz gyermeknek szervezett, Somogy megyei és budapesti táboraiban az Ökumenikus Segélyszervezet.

A szervezet MTI-hez szerdán eljuttatott közleménye szerint nagy hangsúlyt helyeznek a Bucsából, Kijevből, Harkivból, Mariupolból, Donyeckből, Herszonból, valamint a rahói járásból érkező gyerekek megrázkódtatásainak feldolgozására, például csoportfoglalkozások és közös játékok formájában. Emellett kézműves- és sportfoglalkozások, kerékpártúra, kirándulás, balatoni hajózás, solymászbemutató, kalandpark és játékos magyar nyelvtanulás is szerepel a programban.

A Somogy megyei Kastélyosdombón bentlakásos, Budapesten pedig napközis táborokat szerveznek a mintegy kétszáz ukrajnai gyereknek.

Kiemelték: a táborok fő támogatója az E.ON Hungária-csoport, de jelentős forrásokkal járult hozzá a programok megszervezéséhez a segélyszervezet angol partnere, a Christian Aid és a Híd Kárpátaljáért adománygyűjtés is. A budapesti táborok lebonyolításában a Piarista Gimnázium és az Evangélikus Diakónia működik közre.

Emlékeztettek arra, hogy a segélyszervezet Magyarország legnagyobb humanitárius segélyprogramjának végrehajtójaként, illetve az ACT Alliance nemzetközi összefogással megvalósuló segélyprogramjának vezetőjeként korábban 250 kárpátaljai menekültszállót támogatott, Ukrajna más régióiban pedig lembergi és kijevi humanitárius központján keresztül segít. A segélyszervezet a háború első napjától részt vett a Magyarországra érkező menekültek ellátásában is.

A civil szervezet határon belül és ukrajnai területeken eddig több mint 110 ezer embernek segített élelmiszerrel, higiéniás eszközökkel, gyógyszeradománnyal, továbbá pszichoszociális tanácsadás és átmeneti szállás formájában. Ukrajnai munkájukban a humanitárius gyorssegélyezése mellett immár a visszatelepülést, az újjáépítést segítő hosszú távú segélyprogramokat helyezik előtérbe - írták.

Hirdetés

Forrás

MTI


Ha tetszett önnek a cikk, akkor kattintson az alábbi gombokra!

Kövessen minket a Facebook és  Instagram oldalainkon!

Iratkozzanak fel a Telegram és a Google News csatornáinkra.

Orosz-ukrán háború: legfrissebb hírek