Kárpátinfo.net


Megosztás

Boris Johnson lemondásával egyetemben azt is közölte, hogy ő marad a Konzervatív Párt vezetője addig, amíg meg nem választják az utódját, s időközben arról is elárult részleteket, hogy mi várható ebben a köztes időszakban – számol be a hírről a Reuters-re hivatkozva a portfolio.hu.

Boris Johnson brit miniszterelnök csütörtökön közölte a kabinet minisztereivel, hogy a kormány nem fog új politikát folytatni vagy jelentős irányváltoztatásokat végrehajtani, amíg a Konzervatív Párt új vezetőt választ – közölte a hivatala.

A Downing Street előtt mondott beszédében közölte, hogy mérhetetlenül büszke kormánya eredményeire, köztük arra,

hogy „a Nyugat vezető szerepet vállalt Putyin ukrajnai agressziójával szemben” – írja a Guardian.

Hadd mondjam el most Ukrajna népének, hogy tudom, hogy mi itt, az Egyesült Királyságban továbbra is támogatni fogjuk a szabadságharcotokat, addig, amíg szükséges – fogalmazott Johnson.