Bár a fogyás sikere több tényezőn múlik, a helyes étkezés mindenképpen a legfontosabb összetevők egyike. Nem mindegy, mit fogyasztunk, ahogy az sem, hogy mit mivel. A reggelinél például érdemes az alábbi ételpárosításokat bevetni, amelyekkel a hozzáértők szerint akár meg is duplázhatjuk a fogyókúra hatékonyságát.

Zab és mogyoróvaj

Egy, a Journal of the American College of Nutrition folyóiratban megjelent tanulmány szerint egy kis zabpehely segíthet a fogyásban: magas rosttartalma miatt hosszú időre eltelít, megálljt parancsolva az éhségnek – írja az eatthis.com. Ha egy-két evőkanál mogyórvajjal kombináljuk, úgy máris értékes mennyiségű fehérjével és egészséges zsírokkal is gazdagítjuk a reggelinket - írja a Házipatika.com.

Tojás és csípős paprika

Azt már tudjuk, hogy a tojás ideális reggeli lehet a fogyni vágyóknak, de ha csípős szósszal vagy erőspaprikával fűszerezzük, a zsírégetés fokozódhat. Legalábbis a Purdue Egyetem kutatói szerint, akik megállapították, hogy mindössze fél teáskanálnyi pirospaprika segítheti a kalóriaégetést, egyben az étvágyat is csökkentheti, köszönhetően a csípős ízért felelős kapszaicinnek.

Lazac és avokádó

A lazac omega-3 zsírsavakban és fehérjében gazdag, és a még sikeresebb súlycsökkentés érdekében érdemes lehet a szintén egészséges zsírtartalmáról híres avokádóval párosítani. Amellett, hogy ez egy igen elegáns és ízletes páros, azt is fontos kiemelni, hogy fél avokádó 7 gramm rostot tartalmaz. Ez az ajánlott napi bevitel 25 százaléka. A Nutrition Journal egyik tanulmányából pedig kiderül, hogy fél avokádó elfogyasztása 40 százalékkal csökkentheti az étvágyat az étkezés utáni órákban. Ha pedig kisebb az étvágy, hatékonyabban állhatunk ellen a nassolnivalóknak és egészségtelen finomságoknak, sőt, akár a következő étkezés alkalmával is kevesebbet ehetünk.

Joghurt és bogyós gyümölcsök

A magas fehérjetartalmú joghurt rendszeres fogyasztása alacsonyabb testtömegindexszel, kisebb derékkörfogattal és alacsonyabb testzsírral hozható kapcsolata egy, az International Journal of Obesity című szaklapban megjelent átfogó tanulmány szerint. A bogyós gyümölcsök pedig még hatékonyabbá teszik a joghurt alakbarát hatását, mivel flavonoidoknak nevezett antioxidánsokban gazdagok. Ezeket a tudósok a testsúly fenntartásával kapcsolják össze. Érdemes tehát friss vagy fagyasztott eperrel, szederrel, málnával megbolondítani a reggeli joghurtunkat, hiszen a finom reggeli még a mérleg nyelvét is segíthet lejjebb billenteni.

A leggyorsabban elkészülő fogyasztó reggeli

A mindig rohanók legjobb súlycsökkentést segítő reggeli párosa a zöld leveles zöldséges, chiamagos smoothie. Hogy miért? Mert például a spenót és a kelkáposzta igen gazdag tápanyagokban, a chiamag pedig a rostbevitel növelése miatt fontos. Már egy evőkanálnyi is hatékonyan segítheti a fogyást: ez 5 gramm rostot tartalmaz, ami a tudósok szerint még meg is haladja azt a rostmennyiséget, amely már összefüggésbe hozható a nagyobb súlycsökkenéssel. Érdemes tehát reggel bedobni a turmixgépbe némi leveles zöldség mellé egy kis chiamagot is. Az eredmény hamarosan látható – és ami még jobb, érezhető is – lehet.