Hirado.hu
Megosztás


Nem csak itthon, hanem szinte egész Európában szélsőségesen száraz a nyár, és az északi féltekén máshol is kritikus a helyzet: több amerikai állam, illetve Kína is vízhiánnyal küzd. Az aszály – láthatjuk itthon is – óriási károkat okoz a mezőgazdaságban, a turizmusban, nehezíti a kereskedelmet és a vízerőművek is kevesebb energiát termelnek, ami csak fokozza az energiaellátás egyébként is meglévő nehézségeit – hangzott el az M1 Híradójában.

Óriási sziget emelkedett ki a víz alól a dél-bácskai Bánmonostornál: a sekély vízfolyás nem más, mint a Duna.

A valaha volt egyik legalacsonyabb vízállást mérték Európa második leghosszabb folyóján.

A folyami közlekedés megbénult, a tíz országot összekötő kereskedelmi útról kiszorultak a nagyobb uszályok. Az alacsony vízállás az élővilágot is fenyegeti: a szakértők tömeges halpusztulástól tartanak.

„A hőmérséklet kritikus szintet ért el. Ha hirtelen csapadék éri, a víz felkavarodik és az oxigén eltűnik, s ilyenkor a halak elpusztulnak” – figyelmeztetett a vajdasági halászok szóvivője.

Több mint ötven méterrel mozdult el a partszakasz az észak-olaszországi Garda-tónál: harminc centiméterrel alacsonyabb a vízszint az átlagosnál Olaszország legnagyobb taván, hetven éve nem látott aszály sújtja Itáliát.

Alig csörgedezik víz a németországi Ahr folyóban: az utóbbi évek legsúlyosabb aszálya sújtja azt a területet is, ahol tavaly júliusban Németország történetének legsúlyosabb árvize pusztított. Akkor százkilencvenhatan haltak meg a villámárvíz következtében, most pedig a hőség és az aszály szedi áldozatait.

Egyre gyakrabban kell hosszan tartó aszályra és villámárvizekre számítani Európában az éghajlatváltozás következtében – figyelmeztetett Johannes Bahrke, az Európai Bizottság szóvivője.

„A rendelkezésünkre álló adatok azt mutatják, hogy az idei aszály 1540 óta a legsúlyosabb” – mondta a szóvivő.

Rekordalacsony vízállást mértek a Colorado folyón Arizonában: huszonnyolc százalékos telítettségen áll a folyam két víztározója, amelyek negyvenmillió ember vízellátását biztosítják az Egyesült Államok legszárazabb vidékén.

A környező államok ezért súlyos vízkorlátozásokat jelentettek be: Nevada nyolc, Arizona huszonegy százalékkal csökkenti vízfogyasztását, hogy megakadályozzák a folyó vízszintjének további csökkenését. Az ugyanis nem csupán környezeti károkkal fenyeget, de a közeli vízerőmű is leállhat miatta.

Hatvan éve nem volt olyan kevés víz a kínai Jangce folyóban mint most: a vízszint a tavaly ilyenkor mértnek mindössze negyven százalékán áll. A folyam által táplált Dongting és Pojang tavak vízállása 4,5 – 6 méterrel csökkent. Az aszály hatszáznegyvenezer hektár termőföldet és százhatvanezer haszonállatot érint, valamint nyolcszázharmincezer ember ivóvízellátását. A vízforrások állapotáért felelős pekingi minisztérium osztályvezetője kijelentette: országszerte száznyolcvan víztározóban jelentettek kritikus vízszintet, többnél teljes kiszáradást tapasztalnak. Vízerőművek álltak le, aminek következtében több városban akadozik az áramellátás.

Az energiahiány miatt cementet, napelemet és műtrágyát előállító gyárak álltak le.

Extrém hőhullám kíséri az aszályt: a Jangce partján fekvő harmincegymillió lakosú Csungking városában tizenegy napon át negyven Celsius fok feletti hőmérsékletet mértek.



Forrás