Oroszország Ukrajna ellen indított háborújában meghalt a kárpátaljai Kovács Olekszandr.
A háborúban elesett Olekszandr Kovács főtörzsőrmestertől február 14-én vesznek végső búcsút Ungváron.
Ezt az Ungvári Városi Tanács Facebook-oldalán közölte.
Olekszandr Kovács főtörzsőrmester temetési szertartása délután 1 órakor kezdődik a Narodnaja téren, Tarasz Sevcsenko emlékművénél
– áll a közleményben.
Nyugodjon békében!
Korábban hírt adtunk róla, hogy az Oroszország Ukrajna elleni háborújában életét vesztette egy beregszászi katona, Krivij Andrij.
Január 28-án Munkácson végső búcsút vettek a háborúban elesett Vaszil Bohuttól. Vaszil Bohut 1973. július 3-án született. A katona hősiesen és becsülettel védte a Szülőföldet az ellenségtől. 2023. január 23-án vesztette életét a harcokban.
Az orosz agresszor ellen vívott háborúban meghalt Olekszandr Nabokov, a Kárpátaljai 128-as különálló hegyi rohamdandár motoros gyalogzászlóaljának katonája. A jelentés szerint a 46 éves katona a donyecki Szoledar város környékén vívott harcokban december 12-én halt meg.
Az Oroszország által indított háborúban életét vesztette a beregszászi járási Szilce falu lakosa, Vaszil Szusanin.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.