Közúti baleset Kárpátalján, egy 15 éves fiú az életét vesztette
Közúti baleset Kárpátalján, egy 15 éves fiú az életét vesztette

Kárpátalján egy motorkerékpár 15 éves utasa életét vesztette egy közlekedési balesetben. A motorkerékpár vezetőjénél 1,7 ezrelékes véralkoholszintet mértek.

Hirdetés

Február 2-án halálos közúti baleset történt Irsava (Ilosva) településen. A balesetről a rendőrség az orvosoktól kapott tájékoztatást  – közölte a Kárpátaljai Megyei Rendőrség Facebook-oldala.

A helyszínre kiérkező nyomozók megállapították, hogy Ilnica község 23 éves lakosa egy rendszám nélküli Geon motorkerékpárral áttért a szembejövő sávba, ahol felhajtott a járdára, majd nekiütközött egy kerítésnek.

Az ütközés következtében a motorkerékpár 15 éves bukósisak nélküli utasa súlyos sérüléseket szenvedett és a mentőautóban belehalt sérüléseibe

 – áll a közleményben.

Hirdetés

A motorkerékpár vezetőjét szintén sérülésekkel szállították kórházba. 

Az elvégzett vizsgálat 1,7 ppm alkoholt talált a vérében.

A 23 éves sofőrt tíz évig terjedő szabadságvesztés fenyegeti. Az ügyben az előzetes nyomozás folytatódik - írták a bejegyzésben.

Korábban hírt adtunk róla, hogy Kárpátalján halálos közlekedési baleset történt a técsői járási Alsóapsán, melynek következtében életét vesztette egy 76 éves idős nő, hárman pedig megsérültek.

Kárpátalján január 14-én Kamjanszke és Dunkovica községek között történt közúti balesetben egy nő az életét vesztette.  Az előzetes információk szerint egy Volkswagen 64 éves nagyszőlősi sofőrje valószínűleg elaludt a volánnál és áthajtott a szembejövő sávba, ahol egy Volvo teherautóval ütközött.

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.

Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.