Az utóbbi napokban olyan hírek keringtek a közösségi oldalakon, hogy felmentést kaphatnak a katonai behívások alól azok, akik sokat adóznak, vagyis pénzért kiváltható a katonai szolgálat. Nos, a TV21 Ungvár tájékoztatása szerint az Ukrán parlament adó- és pénzügyi bizottságának helyettes vezetője cáfolta ezt.
A sajtóhírekkel ellentétben mégsem lesz pénzért kiváltható a katonai szolgálat, jelentette ki a Jaroszlav Zseleznyak. Aki elismerte, hogy az elnöki irodában valóban felmerült az az ötlet, hogy akinek magas a jövedelme, és ebből adódóan sokat adózik, az felmentést kapjon a mozgósítás alól.
Azokra vonatkozott volna ez a fajta felmentési kedvezmény, akik legalább 6 ezer hrivnyát adóznak havonta. A parlament adó- és pénzügyi bizottságának helyettes vezetője elismerte: ez a fajta elképzelés csak tovább mélyítené a társadalmi törésvonalakat, hiszen a gyakorlatban ez azt jelentené, hogy a tehetősebbek helyett a szegényebb rétegek mennének el harcolni, ami szociális vonatkozásban súlyos kihívást jelentene. Szavai szerint a felmerült elképzelést már ejtették is, így az biztosan nem lesz benne az új törvénytervezetben.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke