III. Kockás Kotuliliom Túra

III. Kockás Kotuliliom Túra

Jelentkezési határidő: 2024. március 29., 09.00 óra

Az egységes Kárpát-medencei oktatási és művelődési tér megvalósításáért

Ösztöndíj a Magyarországon szerzett felsőfokú oklevelek (diplomák) és PhD/DLA fokozatok ukrajnai honosításának támogatására

A mérkőzésekről készült videófelvétel szakmai, módszertani elemzésére került sor.

A mérkőzés végén a győztesek okleveleket, kupákat és érméket vettek át!

Jelentkezési határidő: 2023. november 23. 14:00 óra

Ezúttal a rangos találkozóra 350 hagyományápoló fiatal 71 produkcióval jelentkezett hangszeres szólista, hangszeregyüttes, szóló táncos és táncospár, illetve néptáncegyüttes kategóriában.

Az idei megmérettetésre 12 településről 14 csapat nevezett be 140 játékossal.

A tehetséggondozó program célja a tehetséges gyerekek felkarolása, segítése az esélyegyenlőség jegyében.

A Kézilabda Tehetségpontokban az edzések 21 testnevelő tanárral zajlanak, akik egyben a program koordinátorai is.

„Gyökerek és szárnyak – a kárpátaljai fiatalok perspektívái projekt keretein belül

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány IX. alkalommal hirdeti meg „Szól a Fülemüle” – Kárpátaljai népzenei és néptánc tehetségkutatót.

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány 11. alkalommal hirdeti meg a Buzánszky Jenő Labdarúgó Kupát.

Jelentkezési lehetőség a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány kézilabda tehetségpontjaiba.

A tehetséggondozó munka 2023 szeptemberétől veszi kezdetét.

A sporttáborba 10-16 éves kor közötti tanulók.

A táborba 10-16 éves kor közötti tanulók jelentkezését várták.

Már 11. alkalommal hirdetik meg a Buzánszky Jenő Labdarúgó Kupát.

A sportolni vágyó fiatalok Kárpátalja 21 különböző településéről jelentkeztek.

Az alkotótáborba 10-16 éves kor közötti tanulók jelentkezhettek.

A táborzárón a résztvevők rövid koncert keretében mutatták be a szülők, nagyszülők, barátok előtt, mit tanultak a hét folyamán.

Vidám fiatalok jókedvű énekétől, muzsikától volt hangos az elmúlt héten az Egán Ede Szakképzési Centrum Nagydobronyi Képzési Központja.

A harcművészeti táborba összesen negyvenöt 5–15 éves fiatal nyújtotta be jelentkezését.

A fiatalokkal kárpátaljai szakképzett oktatók foglalkoznak.

A tábor záróműsora egy szatmári népdalcsokor előadásával vette kezdetét, s ezen mind a hetvenegy táborozó részt vett.

A színház vezetői, illetve a főiskola irányítói azon munkálkodnak, hogy ősztől újra induljon a Ficseri Gyermekstúdió.

2023. november 10-én kerül megrendezésre.

Jelentkezni kizárólag elektronikus úton 2023. június 5. – július 20. között lehet.

A táborokban a helyek száma korlátozott (50 fő), a jelentkezéseket a beérkezés sorrendjében tudjuk elfogadni.

A konferencia időpontja és helyszíne: 2023. május 12., II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola

A tehetségpontokban 72 csoportban 22 edző foglalkozott az ifjú sportolókkal, akik 53 tanintézményből érkeztek.

A bajnokságra az U12-13 korkategóriában 2 csapat 20 fiatal sportoló nevezett be.

A kézilabda életben tartásáért a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány 2014 óta minden évben megrendezi a Zupkó József Kézilabda Emléktornát, ahol évente megközelítőleg 50-100 diák vesz részt.

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány szervezésében immáron hetedszer kerültek megrendezésre a biológia, kémia, földrajz tehetséggondozó és versenyfelkészítő hétvégék.

„A tudást senki nem veheti el tőled. A tudás, hatalom” – szülőktől, pedagógusoktól sokszor hallja ezt a gyerek.

A résztvevőket Váradi Natália, a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány igazgatója üdvözölte. Azt kívánva számukra, hogy legyen tartalmas hétvégéjük és győzzenek le minden akadályt.