Ukrajna uniós csatlakozási folyamatának is folytatódnia kell- jelentette ki az Európai Tanács elnöke.
A séma Ukrajna déli és keleti részén működött.
Felszólították Kijevet, hogy fokozza a jogállamiság megerősítését.
A kormányfő szavai szerint Kanadának és Ukrajna többi szövetségesének fenn kell tartani a "maximális nyomást" Moszkván.
"A biztonsági garancia gerincét az erős ukrán fegyveres erők megléte jelenti korlátozások nélkül" - fogalmazott von der Leyen.
Mivel Oroszország nem mutatja a háború befejezésének jeleit.
Ukrajna egy több milliárd dolláros fegyverkezési programba kezd, amelyet Európa finanszíroz.
A német kancellár az ukrajnai háború elhúzódására számít.
A bizottsági elnök szerint "abszolút létfontosságú", hogy Ukrajna biztonsági garanciákat kapjon.
A NATO-országok folytatni kívánják a katonai segítségnyújtást, sőt növelni is kívánják azt.
Hangsúlyozta, hogy elősorban az ukrán hadsereg harcképességét kell felújítani.
A belga védelmi miniszter hangsúlyozta, a kezdeményezés Belgium Ukrajnával való szolidaritási politikájának része.
Ukrajna új formátumot ajánlott Európának az ukrán fegyveres erők támogatására.
A weimari csoport külügyminiszterei - akiknek londoni tanácskozásán Kaja Kallas, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője is jelen volt - felszólították Moszkvát, hogy késedelem nélkül juttassa kifejezésre elkötelezettségét a rendezés felé tett lépések mellett.
A tűzszünet betartásának céljából európai csapatok esetleges ukrajnai bevetését illetően a francia miniszter jelezte, hogy a tárgyalások "még nem tartanak ebben a szakaszban".
Páncélozott harcjárművek beszerzéséről írt alá szerződést egy svéd gyártóval Dánia és Svédország, az Ukrajnának adományozott harcjárműveik pótlására.
Az utazási iparág új, meglehetősen vitatott ága kezd kialakulni Ukrajnában: a háborús turizmus.