Két fiatal lelkész – Kardos Ágnes és Fejes Sándor – felszentelésére került sor Beregszászban.

„Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok” (1Pt 5, 7) volt a Terhek és reménység címet viselő alkalom vezérigéje.

Kárpátalján elfogtak egy 61 éves férfit, aki a gyanú szerint egy nap folyamán Szőlősgyulán hét épületet gyújtott fel.

Meggyőződéssel vallották, igen, van miért hálát adnunk, csak meg kell látnunk a mindennapok apró csodáit.

Lakosti Zoltán, a Szőlősgyulai Református Egyházközség lelkipásztorának életét már gyermekkorától a hit, Isten gondviselése határozta meg.