Az ukrán bűnüldöző szervek a világ szinte bármely országában kérhetik azoknak a személyeknek a kiadatását, akik hamisított orvosi igazolásokkal utaztak külföldre, hogy Ukrajnában felelősségre vonhassák őket – jelentette be David Arahamija, a Nép Szolgája kormányzó párt parlamenti frakcióvezetője egy csütörtök esti televíziós műsorban, adta hírül pénteken a karpat.in.ua hírportál.
A jelentés szerint a frakcióvezető honatya az ukrán televízió non-stop háborús adásában elmondta:
„Gyakorlatilag a világ bármely országában (talán Oroszország kivételével) a bűnüldöző szerveink odamehetnek, és kérhetik az ilyen személyek kiadatását, és Ukrajnába vihetik őket, hogy viseljék a megfelelő felelősséget.”
„Akik illegálisan hagyták el Ukrajnát, vesztegetésért, okirat-hamisításért és a mozgósítás kijátszásáért fognak felelni a törvények szerint”
– helyezte kilátásba David Arahamija.
A hírportál emlékeztetett arra, hogy Volodimir Zelenszkij elnök a napokban összehívta a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) ülését, amelynek fő témája a katonaorvosi bizottságok hadkötelesekkel kapcsolatos visszaélései voltak.
Az ülésen döntöttek a teljes körű agresszió során a katonaorvosi bizottságok által kiállított rokkantsági és katonai szolgálatra való alkalmatlanságról szóló igazolások ellenőrzéséről. Elsősorban azokat a személyeket fogják ellenőrizni, akik ezekkel a dokumentumokkal hagyták el Ukrajnát.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek