A csend nem feltétlenül hiány.
Megtartotta éves közgyűlését a Keresztény Orvosok Kárpátaljai Egyesülete (KOKE).
A magyarság határon túli közösségeinek a helyzete még nem teljes mértékben rendezett
Az MCC Beregszászi Képzési Központja ötödik alkalommal szervezett Kárpátaljai Pedagóguskonferenciát.
Tizenhét végzős mellére került fel a zöld szalag.
Szocska László szobrászművész, valamint Réti János festő, grafikus műveit láthatja a közönség.
A nemzetközi kezdeményezés célja a többnyelvűség erősítése és a nyelvi jogérvényesítés gyakorlati támogatása.
Puvásztā – Paramicsa – Mese. A cigány népmese a közművelődésben címmel konferenciát tartottak a Hagyományok Házában.
A nyelvi akadálymentesítés és a közösségi felelősségvállalás kéz a kézben jár.
A program megvalósulását a Rákóczi Szövetség támogatta.
A Hagyományok Háza Hálózat két éve indította el Nefelejcs programját.
Hálával és szeretettel köszöntötték Orbán Sándor lelkipásztort, aki immár harminc éve szolgál hűséggel és kitartással.
A három éve újraindított ének- és szavalóverseny egyre népszerűbb, s idén minden eddiginél többen, 250-en jelentkeztek.
Ebben a tanévben 1534 gyermek jelentkezett a 15 Tehetségpontba.
Az esemény közös imával vette kezdetét.
A program 2025. november 22-én, szombat reggel kezdődött.
Az Istennél mindig van megújítás és megújulás, mindig van új feladat és új kezdet.
November 19-én a beregardói temetőkertben a sztálini terror helyi áldozatainak emlékére felállított emlékműnél jött össze a megemlékezők kis csapata.
A 1358-as szám hívásával, illetve SMS küldésével 500 forinttal lehet támogatni a Kegyes Alapítványt.
Novemberben 18–22. között rendezik meg a XIV. Fonográf Fesztivált Révkomáromban.
A kárpátaljai magyarság legnagyobb tragédiáját 1944 őszén élte át.
Az eseményen 12 házaspár vett részt 10 településről.
Ott, ahol a világ törékennyé válik, különösen nagy súlya van minden apró jelnek, amely Isten hűségéről beszél.
2025. november 11-én hagyományőrző, kézműves-, táncos klub került megrendezésre a Munkácsy Mihály Magyar Házban.
Idén rekordszámú diák – 96 fő – nevezett be a szavalóversenyre.
A templom szomszédságában lévő Mártírok emlékmű köré gyülekeztek a megemlékezők.
Ukrajna megállapodást kötött Görögországgal az ukrajnai gázellátásról.
A Na’Conxypan Galériában november 13-án megnyílt A Gogola család öt generációja című kiállítás.









