A hétvégi magyar iskolák a magyar közösségek motorját jelentik, hiszen azzal, hogy a szülők beadják oda tanulni a gyermekeiket, maguk is az egyesület részévé válnak.
Színjátszás, bábozás, mesefeldolgozás
Szili Katalin: a magyar nemzetpolitika összefog minden magyart a Kárpát-medencében és a diaszpórában
A 2010-ben megújult magyar nemzetpolitika összefog minden magyart.
Mintegy 250 hétvégi magyar iskola működik világszerte.
Hangsúlyozta, hogy Magyarország hisz a kárpátaljai magyar közösség erejében, éppen ezért továbbra is kiemelten támogatja a magyar iskolák, magyar szervezetek, intézmények működését.
Potápi Árpád János szerint 1848 üzenete ma is az, hogy a "túlerővel szemben is képesek vagyunk célt érni, ha összefogunk".
A hagyományőrzés, hagyományteremtés című szimpóziumra az egész Kárpát-medencéből és a diaszpórából várnak vendégeket.
Lehet idén is jelentkezni a Rákóczi Szövetség diaszpóraprogramjára, amely a magyar kormány támogatásával valósul meg - mondta Potápi Árpád János.
Köszönetüket fejezik ki a magyar nemzet tagjai számára a Híd Kárpátaljáért és a segélyszervezetek munkájában való aktív részvételért az orosz-ukrán háború menekültjeinek megsegítésében.
A romániai romák ultimátumban követelik Indiától, hogy külföldön élő diaszpóraként ismerje el őket.