A Kárpátaljai Református Egyház az elmúlt évben a reménység, idén meg a megújulás évét hirdette meg.
A Kárpátaljai Református Egyház az elmúlt évben a reménység, idén meg a megújulás évét hirdette meg.
Egy kicsit másként, hogy a palást alatti embert is megismerje az olvasó.
A lelkész mindenkor a gyülekezet vezetője, aki felelős a közösség lelki irányításáért.
KRISZ dicsőítő délután Mezőváriban.„Én élek, és ti is élni fogtok”
Zán Fábián Sándor püspökkel beszélgetünk gyermekkorról, elhívásról, lelkészi szolgálatról, kihívásokról...
Az igaz halt meg a bűnösért – hogy életünk legyen
A Kárpátaljai Református Egyház immáron hagyományosan kiskörzetenként virágvasárnapi csendesdélutánokat szervez, hogy a résztvevők ezáltal is közelebb kerüljenek a húsvét üzenetéhez.
A négy este során a közösség megtapasztalhatta, hogy a Jézussal való találkozások során nemcsak megváltozhat egy addigi bűnös élet, de újjászülethet is az addig tévúton járó személy.
Minden magyarnak küldetése van.
A nőknek fontos szerepet rendelt az Úr.
Az „Akik nem mentek be” címet viselő alkalmakon a bibliai üzenet Isten mentő szeretetéről szólt.
A házasság hete idei mottója „Állandó megújulásban” volt.
Az alkalom Zán Fábián Sándor püspök, a KRISZ alapító elnökének áhítatával vette kezdetét.
„Jobban boldogul kettő, mint egy: fáradozásuknak szép eredménye van. (Préd. 4, 9)
A Kárpátaljai Református Egyházkerület meghatározó alakja Forgon Pál püspök .
Kárpátalja szinte minden református gyülekezetében imahéttel kezdik az új esztendőt.
Tóthné Balkánszki Mária Isten elhívásának eleget téve választotta a lelkészi hivatást.
Karácsony van. Az Isten közelségének szent ünnepe.
A Magyar Református Szeretetszolgálattól és a Katolikus Karitásztól.
Közel kétszázezer adag meleg étel elkészítését teszi lehetővé.
Bizonytalan jövőben is bizton az Úrnál
„Áldjad, lelkem, az Urat…”
30 éves a szervezett hitoktatás Kárpátalján.
Két fiatal lelkész – Kardos Ágnes és Fejes Sándor – felszentelésére került sor Beregszászban.
„Örökké tart szeretete, és hűsége nemzedékről nemzedékre”
A csendesnap előadásainak alapját a Lukács evangéliuma 24. része adta.
Az őszi vásárra sokan elhozták termékeiket.
Kárpátalján minden gyülekezet elülteti a maga Reménység fáját.
Hálaadó istentisztelet Haranglábon a 30 éves református templomért - Velünk volt és velünk van az Úr
A kilencvenes évek ébredésének kézzelfogható jelei: felújíthatták visszakapott templomaikat, s ahol addig nem volt, újakat építhettek.
November első szombatján egy csendesnap keretében találkoztak Kárpátalja református cigány gyülekezetei Szernyén.
A résztvevők megkoszorúzták Bertók Béla síremlékét, majd elhelyezték a kegyelet virágait néhai Gulácsy Lajos püspök sírjánál is.
A századik évfordulón – melyet az egyházvezetés a Reménység évévé nyilvánított – minden gyülekezetben elültetik a Reménység fáját.
Akik töretlen hittel bíznak a Istenben, a történelem urában, azok a mai embert próbáló körülmények közepette is egy reményteljes jövőt álmodnak szeretteik és az egész kárpátaljai magyarság számára.
Október 19-én sajtótájékoztatót tartottak a KRE Püspöki Hivatalában.
„Meghátrálás nélkül ragaszkodjunk a reménység hitvallásához, mert hű az, aki ígéretet tett” – üdvözölte a megjelenteket Jenei Károly helyi lelkipásztor.
Zsúfolásig megtelt a nagyberegi református templom fiatalokkal.
A lelkész mindenkor a gyülekezet vezetője, aki felelős a közösség lelki irányításáért.
A Bulcsúi Református Egyházközség 10 évvel ezelőtt kapott önálló lelkészt Iván Gusztáv személyében.
A badalói gyülekezeti közösségben megemlékeztek a szépkorúakról, az idős korral járó nehézségek és áldások megéléséről.
A magas életkort, a szép öregséget a Biblia Isten ajándékának tekinti.
Ezért adtak hálát az elmúlt vasárnap a nagydobronyi református templomban.
A rászorultak száma egyre nő, így valamennyiünknek készen kell állni a segítségnyújtásra, figyelmeztette a híveket Hunyadi Attila.
A 120 iskolatáskát ezúttal félárva gyerekek kapják.
„Szolgáljatok az Úrnak örömmel…” – köszöntötte a 100. zsoltár szavaival a közel 120 résztvevőt Tóth László esperes.
Közel 20 tonnányi élelmiszert, higiéniai eszközöket, ruházatot, matracokat stb. tartalmazó segélyszállítmányt indítottak útra Herszonba.
„Vigadnod és örülnöd kellene, hogy ez a te testvéred meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott.” (Lk 15, 32)
Körlevélben fordult a Kárpátaljai Református Egyház elnöksége a gyülekezetekhez, hogy egy perselypénz felajánlásával támogassák a szíriai földrengés áldozatait.
Az elmúlt szombaton zsúfolásig megtelt a beregszászi református templom, ahol a Kárpátaljai Református Egyház ünnepi közgyűlését tartották, melynek keretében beiktatták az újonnan megválasztott püspököt és zsinatot.
Január 14-én a kerület legnagyobb megyéjében, a beregiben is megtörtént az újonnan megválasztott esperes, illetve az egyházmegye tisztviselőinek fogadalomtétele.