A legtöbb helyen kiveszőfélben van a háztáji tehéntartás Kárpátalján.
1,3 millióról 950 ezerre csökkent az ukrán állampolgárok száma Lengyelországban.
A szolgálati kutyát is bevetették.
Szuper pakolás gyenge, problémás hajra. Imádni fogod!
Vir szigetén fogtak el egy magyar férfit, akit 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt ítéltek el.
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán idén is megszervezték a pályaorientációs nyílt napot.
A vártnál magasabb lehet az ukrajnai lakosságot terhelő villamosenergia-tarifák emelése.
Vádat emeltek egy nő ellen, aki tavaly nyáron konyhakéssel okozott életveszélyes sérülést élettársának.
Több nagy amerikai egyetemen palesztinpárti tüntetők zavarták meg a diplomázó hallgatók záróünnepségét.
A Házasság első látásra Lacija Konyári Edinkával jött össze - őt a Palikék Világa by Manna adásaiból ismerheti az ország.
ORFK: több mint 13 ezren érkeztek Ukrajnából vasárnap.
Izraelben vasárnap este kezdődik és hétfő estig tart az Emlékezés napja.
Izrael új átkelőhelyet nyitott vasárnap a Gázai övezetbe szánt humanitárius segélyszállítmányoknak.
Egészen kis mennyiség is elegendő belőle a fogyáshoz.
Andrej Belouszov eddigi volt első miniszterelnök-helyettest javasolta az orosz védelmi tárca élére Vlagyimir Putyin elnök.
Jelentősen kiéleződött a helyzet Harkiv megyében az orosz csapatok támadása következtében.
Molnár Gusztáv a Mokkában nyíltan beszélt arról, miért vállalt fizikai munkát a színészet mellett.
Az Álmom a csönd című rendezvénynek Kaiser László költő, író, dramaturg, szerkesztő és könyvkiadó volt a vendége.
Ha helytelenül mosod az arcod, az látható jeleket okoz a bőrödön.
Napos idő várható gomolyfelhőkkel a jövő hét első felében, 19-25 Celsius-fokos csúcshőmérsékletekkel.
A Neptunuszon túl kering, egyelőre nem tudják, mi lehet.
Több mint négyezer embert evakuáltak Harkiv megyéből.
Lakóhelyük elhagyására szólították fel a hatóságok a Brit Columbia tartomány északkeleti részén élő lakosokat az erdőtüzek miatt.
A labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének visszavágóján a Bayern München 2-1-re kikapott a Real Madridtól a Santiago Bernabeu Stadionban, így 4-3-as összesítéssel kiesett.
A biztonsági kutatók felfedeztek egy újabb trójai vírust, ami képes rögzíteni minden eseményt a telefonon.
Elméleti és gyakorlati tánctudásáról adott számot tizenöt kárpátaljai néptáncpedagógus.
Jó a pattanások, az akné, a vörös foltok és még sok minden ellen.
David Cameron brit külügyminiszter szerint az Izrael elleni brit fegyverszállítási tilalom a Hamász terrorszervezetet segítené.
A kutatás példa nélküli kronológiájával fényt derít Jeruzsálem fejlődésére.
A Scilly-szigeteken tett látogatást Wales hercege, itt mesélt arról, hogy felesége jól van.
A rajongók azonnal kiszúrták, hogy mi változott a világhírű focista külsején.
Mutatunk egy egyszerű, mégis nagyon hatásos hajpakolást, ami megállítja a hajhullást, és beindítja a szálak növekedését.
Lengyelországnak egyre súlyosbodó hibrid háborúval kell szembenéznie.