Lengyel János könyvbemutatója Csurgón. A fotókat Stók Lajos készítette.
Lengyel János könyvbemutatója Csurgón. A fotókat Stók Lajos készítette.

Szeptember 24-én a Csurgói Városi Könyvtárban került bemutatásra Lengyel János Jenciklopédia című humoros hangvitelű kötete. A beregszászi születésű író-újságíró Füstös János könyvtárigazgató meghívásának tett eleget. A kárpátaljai irodalmár beszélgető partnere Nagy Antal Róbert költő-tanár volt. Tulajdonképpen a két író egymást mutatta be, hiszen mindketten kérdezték a másikat. Nagy Antal Róbertnek, aki a közelmúltban költözött a városba, szintén ez volt a bemutatkozása a helyi közönség előtt.

A rendezvény során Lengyel János a kötetből olvasott fel hosszabb rövidebb szócikkeket. Elmondta, honnét jött az ötlet, hogyan született meg végül a könyv. Beszélt a gyermekkoráról, Beregszászról, az egyetemi éveiről, az áttelepülésének mozzanatairól, a szülőföldhöz fűződő kapcsolatáról. Elmondta, hogy a Magyar Múzsa című kulturális folyóirat mellett szerkesztőként tevékenykedik az Art'húr Irodalmi Kávéház című kulturális portálnál, emellett a Kárpátalja című hetilap rovatvezetője, ezenkívül rendszeresen publikál a Kárpátinfo című hetilapban és a Kárpátaljai Hírmondó című folyóiratban. Elmondta, hogy már a hatodik évadát kezdte meg az általa működtetett Mitracsek Presszó! című kulturális programsorozat, aminek a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Eötvös utcai tagkönyvtára ad otthont. Arról is beszélt, hogy a következő kötete, ami remélhetőleg jövőre fog megjelenni, a majd húsz éve működő Mitracsek Pressz! humoros híreinek legjavát fogja tartalmazni.

Lengyel János könyvbemutatója Csurgón
Lengyel János könyvbemutatója Csurgón

Nevetés és vidámság kísérte végig a rendezvényt. Az esős idő ellenére sokan eljöttek, mondhatni megtelt a könyvtár rendezvényterme. Jelenlétével megtisztelte a könyvbemutatót Ilia Csaba, Csurgó város frissen újraválasztott polgármestere is. Hozzászólásában elmondta, örömmel tölti el, hogy az általa irányított településen ilyen színvonalas rendezvény van. Külön kitért arra, hogy a humorra, a vidámságra nagy szükségük van az embereknek, hogy feledtetni tudják a mindennapok komorságát, nehézségeit.

A rendezvény végén, mintegy programon kívül, Lengyel János kérésére, felszólalt Stók Lajos viski vadász-író is, aki ez év májusában mutatta be ebben a könyvtárban a legújabb kötetét. Ő Kárpátalja, az ott élő magyarok jelenlegi nehéz helyzetéről beszélt. Ezt követően kötetlen beszélgetés következett, Lengyel János a könyveit dedikálta.

Mitracsek Ödön
 


 

 

Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek

Galéria

Galéria

Galéria